×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
6 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Vasas-rövidzárlat, Vidi-kínlódás, Fradi-előny

2017.06.30 - 04:15
Megosztás:
Vasas-rövidzárlat, Vidi-kínlódás, Fradi-előny

A Ferencváros hazai pályán Varga Roland duplájával 2–0-ra verte a lett Jelgavát, a Vasas pedig két góllal vezetett a Beitar Jeruzsálem otthonában, az izraeliek azonban fordítottak, és 4–3-ra nyertek az Európa Liga-selejtező első körének első mérkőzésén.

A Fradi az első pillanattól fogva támadóan lépett fel, amelynek már a 11. percben meg is lett az eredménye: az uruguayi Gorriarán nagyon szép labdával ugratta ki Amadout, aki egy csel után középre adott, ahol az érkező Varga Roland kapásból a kapuba lőtt (1–0). A játék képe nem változott, sőt, a lettek már az első félidőben próbálták húzni az időt, a Ferencváros pedig szinte egykapuzott. A második játékrészben az újonc Bőle Lukács néhány perccel becserélése után nagyon szépen ment el a jobb oldalon, kivárt három vendégvédő között, majd jó ütemben gurított vissza Vargának, a mezőny legjobbja pedig kapásból a kapuba lőtt (2–0).

Az eredmény a továbbiakban már nem változott, így a Ferencváros kétgólos előnyből várja a lettországi visszavágót.

A Vasas ugyanebben az időben lépett pályára a Beitar Jeruzsálem otthonában, és már a 18. percben hátrányba került. Az angyalföldiek azonban nem estek össze, és Pavlov két góljával még az első félidőben fordítani tudtak (1–2). A szünet után tovább próbálkozott a Beitar, de a Vasas nemhogy tartotta az eredményt, de Kulcsár révén még növelte is az előnyt. A magyar csapat a 88. percben még 3–1-re vezetett, de ami ezt követően történt, az nem méltó egy olyan csapatnak, amely további nemzetközi mérkőzésekre vágyik. Az izraeliek 37 éves klasszisa, a Liverpoolt, a Chelsea-t és az Arsenalt is megjárt Juszi Benajun 3–2-re alakította az eredményt, majd Vered a 91., Sabo pedig a 92. lőtt egy-egy gólt, így a félidei hátrány ellenére 4–3-re győzött a Beitar.

A visszavágót július 6-án 21.30 órától rendezik a Szusza Ferenc Stadionban.

Nem a legjobban futballozott a Videoton a máltai Balzan ellen a Felcsúton rendezett meccsen legalább a kötelező feladatot hozta: kapott gól nélkül, kétgólos előnnyel utazhat a jövő keddi visszavágóra. A székesfehérváriak az első félidőben alig veszélyeztették az ellenfél kapuját, de a második félidőt is igen álmosan kezdték Marko Nikolics edző legényei. Így nem kellett sokan várni ahhoz, hogy a lelátóról megszólaljon a füttyszó, majd az első „Harcoljatok! Harcoljatok!” rigmus is. Bódi Ádám becserélése meghozta a Vidi első gólját is: egy remek gólpasszt adott Marko Scsepovicsnak, de a légiós tökéletesen nem lehetett elégedett találatával, előtte ugyanis kihagyott egy büntetőt (1–0). Géresi a ráadásban majdnem újabb gólt rúgatott a légióssal, aki azonban a csodapassz után kihagyta a kihagyhatatlant, egy méterről az üres kapu mellé lőtt. A ráadás negyedik percében viszont Danko Lazovics már nem hibázott (2–0), így kétgólos előnnyel várhatja a visszavágót.

Európa Liga, selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés

Ferencváros – FK Jelgava 2–0 (Varga 10. perc, 69.)

Beitar Jeruzsálem – Vasas 4–3 (Georginho 18. perc, Benajun 88., Vered 90+1., Sabo 90+2., illetve Pavlov 35., 43., Kulcsár T. 52.)

Videoton FC – Balzan 2–0 (Scsepovics 79. perc, Lazovics 90+4.).