×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
16 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Vastaps követte a Tóték bemutatót

2016.03.06 - 19:43
Megosztás:
Vastaps követte a Tóték bemutatót

Szombaton mutatta be a Harag György Társulat Örkény István Tóték című kétrészes tragikomédiáját Sorin Militaru rendezésében. A bemutatót megelégedéssel fogadta a közönség.

Sorin Militaru egy sajátos látásmód szerint rendezte meg Örkény halhatatlan darabját, a Tótékat. Mivel nem látott eddig Örkény-drámát, nem igazodhatott vagy távolodhatott el a korábbi rendezői felfogásoktól, így csupán a saját szövegértelmezését vehette alapul. A darab egy időtlen abszurd, aminek megírása óta minden korban van mondanivalója. A történet egy végtelennek tűnő békeföldön játszódik, távol a dúló, véres háborútól. Ezt a nyugalmat, ezt a békét töri meg Tóték fiának vendégül érkező őrnagya. Az előadás azzal indul, hogyan készülnek fel az őrnagy fogadására. A család — de mondhatni, az egész falu — mindent megtesz azért, hogy az őrnagy jól érezze magát, hiszen ettől függ a fronton harcoló fiú sorsa. Gyuri, a postás leveleket semmisít meg, vagy később kézbesít, gyakran kiszól a darabból és érzékelteti, hogy valami nincs rendben. Az őrnagyról mindenki valami mást, valami többet akar hinni, mint amit az első találkozáskor tapasztal. Tót megpróbál alkalmazkodni, de nem mindig tudja megjátszani, hogy amit tesz, azt őszintén teszi. Mariska azt reméli, hogyha teljesíti a parancsokat, azért majd fia részesül jutalomban. Ágika, a lányuk, a legkellemetlenebb pillanatokat is igyekszik szépnek látni vagy annak tüntetni fel. A helyzet egyre feszültebbé válik, amikor az őrnagy az egész család számára kötelezővé teszi a dobozolást. A vendég állandó hangulatváltásai mellett az éjjel-nappal nem szünetelő, egyhangú tevékenység teljesen kiborítja a családot. A család valamennyi tagja állandó félelemben él, nehogy megsértsék az őrnagyot, de bármennyire is vigyáznak, az őrnagy talál okot a sértődésre. Örkény itt a terror félelmére összpontosít. Már Tótné is folyton cselekvésre kényszeríti férjét, nem engedi aludni, mert az őrnagy kedvéért ő is részt kell vegyen a dobozolásban. Örkény egy mindmáig érvényes gondolatot fogalmazott meg a darabban, amit minden kor politikája elvár tőlünk. Ha elég gyorsan hajtogatja a kezünk az egyen-méretre vágott kartondobozokat, akkor mindenre lesz idő, csak éppen az egyéni gondolatokra nem. Ez az üzenete a darabnak ma is érvényes. Ma is itt élnek köztünk a Tótok, a Tótnék, az Ágikák és az őrnagyok, akik küzdenek, sokszor megalázkodnak azért, hogy jobb legyen a saját életük és a családtagjaik élete.

Sorin Militaru a darab mának szóló üzenetét próbálta kibontakoztatni. A szereplők nem mindig feleltek meg az Örkény által adott instrukcióknak. Tót és az őrnagy között nem volt meg a magasságbeli különbség, de a csákója alá bújt Tótban nagyobb volt az alázat. Az őrnagy pedig nem látszott eléggé összeroppantnak idegileg, nem törtek ki rajta eléggé az indulatok. Tótné jól irányította férjét és lányát, hogy azok maximálisan járjanak az őrnagy kedvébe. Márton Erika díszlete és jelmezei hozzájárultak a cselekmény környezeteinek a megteremtéséhez. Külön ki kell emelni, hogy Moldován Blanka a jó szerepformálása mellett (Tótné), kiváló kórust hozott létre és tanított be, mely többszólamú énekszámokat adott elő. Ezek a részek nem csupán összekötötték a jeleneteket, hanem gyakran fel is rázták az előadást.

 

 

Elek György