×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Vége a nyári foglalkozásoknak

2013.09.12 - 11:16
Megosztás:
Vége a nyári foglalkozásoknak

A Szatmár Megyei Könyvtárban a nyár folyamán minden kedden tíz órától origami-foglalkozást tartottak a gyerekek számára, ugyanakkor igyekeztek megszerettetni velük az olvasást.

 

A Szatmár Megyei Könyvtárban rendszeresen szerveztek nyári foglalkozásokat gyerekek számára. A tegnapi záróprogramon a könyvtárosok elmondták, hogy ezek a foglalkozások lehetőséget adtak arra, hogy a gyerekek játékosan tanuljanak, de megismerhették a könyvtárat, és közelebb kerülhettek a könyvekhez is. Arra is többször volt példa, hogy valamelyik gyermek ilyen alkalmakkor felfigyelve egy-egy könyvre, kikölcsönözte azt, a szülők pedig örömmel vették tudomásul, hogy a gyermekük olvas. A nyár folyamán keddenként tíz órától voltak foglalkozások — kilenc alkalommal körülbelül százhúsz gyerek vett részt ezeken.

 

Az origami

 

A könyvtárosok elmondták, hogy az első osztályban többnyire gond van a kézügyességgel, a finommozgással, és ezért az ilyen gyerekeknek a betűalakítás sem megy olyan könnyen. A kézügyességük fejlesztése érdekében kezdtek el origamival — papírhajtogatással — foglalkozni. A foglalkozások során a könyvtárosok beszéltek az origami történetéről. Elmondták, hogy a szó japán eredetű, pontos magyar megfelelője: papírhajtogatás. A papírhajtogatásnak a középkor óta fontos szerepe van mind a vallásos, mind a világi életben. A szertartásszerű papírhajtogatásból fejlődött ki az origami mint hétköznapi foglalatosság, mely egyaránt szolgál dekorációs célokat és a lányok, asszonyok szórakozását. Az origami fennmaradása azoknak a családanyáknak köszönhető, akik otthon, gyermekeiknek megtanították a hajtogatott papírformák készítését. Japánban már a XII. századból is fennmaradtak olyan feljegyzések, melyek említik ezt a művészeti ágat.

 

Elek György