Végéhez közeledik a kampány, szombattól tilos ilyen jelleggű üzeneteket közvetíteni
Utoljára módositva: 2019-05-24 15:05:49

Szombat reggel 7 órakor véget ér az európai parlamenti (EP-) választásokat megelőző kampány.

Az elmúlt harminc nap alatt az EP-képviselői helyekre pályázó pártok és független jelöltek nagygyűléseken, hirdetőtáblákon, hirdetéseken keresztül próbálták meggyőzni a választópolgárokat, hogy rájuk érdemes szavazni.

A jelzett időszakban a Klaus Iohannis államfő által kiírt referendumról is tájékoztatást kapott a lakosság. A szavazati joggal rendelkező román állampolgárok vasárnap nyilváníthatnak véleményt az igazságügyi témájú népszavazáson is.

A hatályos törvények értelmében a kampánycsend beállta után tilos bármilyen formában kampány jellegű üzenetet közvetíteni.

A szavazókörzeti irodák elnökeinek és tagjainak szombaton 18 órakor jelentkezniük kell a szavazókörzeteknél. Az elnöknek el kell rendelnie a választási folyamat zavartalan lebonyolításához szükséges intézkedéseket, ugyanakkor gondoskodnia kell a szavazóhelyiségben esetlegesen fellelhető propagandaanyagok eltávolításáról.

Vasárnap a szavazókörzeti irodák 6 órakor kezdik el tevékenységüket, a szavazóhelyiségek pedig 7 órakor nyitnak, és 21 óráig várják az urnákhoz a választópolgárokat.

A szavazás napján, 7 és 21 óra között a szavazókörzetek környékén tilos alkoholos italokat árusítani.

A szavazás napján, urnazárás előtt tilos exit-poll eredményeket közölni.

A vasárnap urnákhoz járuló állampolgárok három szavazólapot kapnak majd: egyet az EP-választásra, kettőt a referendum kérdéseivel. Ha a szavazó személy véletlenül nem a megfelelő urnába dobja a szavazólapot, az még nem veszíti el érvényességét.

A választópolgároknak ugyanazzal a VOTAT feliratú bélyegzővel kell szavazniuk mind az EP-választáson, mind a referendumon.

A népszavazáson két kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk:

1. “Egyetért-e a korrupciós bűntetteket elkövetők amnesztiában és közkegyelemben részesítésének betiltásával?

2. “Egyetért-e annak megtiltásával, hogy a kormány sürgősségi rendeleteket adjon ki a bűncselekmények témakörét, a büntetéseket, valamint az igazságszolgáltatás megszervezését érintően, illetve azzal, hogy terjesszék ki a sürgősségi kormányrendeletek alkotmánybíróságon való megtámadására jogosultak körét?”

Az EP-ben Románia számára fenntartott helyekre 13 politikai párt és három független jelölt pályázik.

A Központi Választási Irodánál (BEC) tartott sorshúzás nyomán az európai parlamenti választások szavazócédulájának első helyére a Szociáldemokrata Párt (PSD) került. A szavazólap második helyét az USR PLUS 2020 Választási Szövetség, a harmadikat a Pro Románia Párt foglalja el. Ezek után következik sorban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), a PRODEMO Párt, a Népi Mozgalom Párt (PMP), a Román Szocialista Párt, a Független Szociáldemokrata Párt, az Egyesült Románia Párt (PRU), a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a Nemzeti Egység Tömbje (BUN). A szavalócédula utolsó helyein a független jelöltek állnak: Gregoriana-Carmen Tudoran, George Nicolae Simion és Peter Costea.

Több mint 18 millió választópolgárt várnak az urnákhoz vasárnap. Az országban 18.730 szavazókörzetet alakítanak ki, a külföldön élő román állampolgárok számára pedig összesen 441 szavazókörzetet nyitnak.

forrás: AGERPRES/(RO – szerző: Florentina ŞTEFĂNESCU, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU; HU – szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 10.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...