×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Véget ért a tizenegyedik PMN

2012.08.27 - 08:36
Megosztás:
Véget ért a tizenegyedik PMN

Nem nagyon lehetett elégedetlen arcokat látni. A közönség az Eddával, a Ladánybene 27-tel, Csepregi Évával, vagy épp a Desperadóval ünnepelhetett az idei PMN-en.

 

Hétfőn, augusztus 20.án, reggel 9 órakor a Szent István-napi koszorúzással kezdődött, és tegnap késő este a rock and roll-király Fenyő Miklós koncertjével ért véget a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat XI. „felvonása”. Már a hétközi események is bebizonyították, hogy a szervezők értik a dolgukat, hisz a szatmáriak többek között az erdélyi Bocskor Bíborkával felálló Magashegyi Underground keddi koncertjével és a Csillag Születik című tehetségkutató műsor felfedezettjeivel, az Everdance szerdai táncprodukciójával készülhettek a hétvégi koncertsorozatra, amit péntek este az Edda fergeteges fellépése nyitott meg. A főtéren közel tízezer ember gyűlt össze, hogy ismét hallhasson arról a bizonyos hűtlenről, hogy a kör közepén állva, szívmelengető érzések közepette háromszor álmodhasson egy világot magának. Pataki Attiláék közel negyven után sem okoztak csalódást a rajongóknak, akik a jól ismert „Művek, Művek, Edda Művek” kiáltással adták Magyarország egyik legjobb rockzenekarának a tudtára, hogy Erdélyben és Szatmárnémetiben is él még az Edda-„mítosz”. Az autogramosztás után a fiúk egy hangulatos vacsorán pihenték ki a koncert fáradalmait, a pacalleves és a főétel, valamint a kötelező „szilva” után jöhetett a sörözés és a késő éjszakáig elhúzódó érdekfeszítő eszmecsere.

Szombaton az is kiderült, hogy a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, nyolc önkormányzat és néhány megyénkbeli református gyülekezet által készített „szeretet és összefogás lánca” — mely ezúttal több mint 40 kalácsból állt — 10,45 méter hosszúra sikeredett, melyet a hivatalos mérés után el is fogyaszthattak a résztvevők. Néhány méterrel odébb a fotóké volt a főszerep, hisz idén első alkalommal rendezték meg a Szatmárnémeti Fotósklub kiállítását, ahol a szervezők több mint 2000 fotó közül válogatták ki a legjobbakat, és mutatták meg az érdeklődőknek a Zöld Ház előtt. A Szatmári Friss Újság munkaközössége is megörvendeztette az olvasóit egy tányér ízletes bográcsgulyással és egy hideg hűsítővel, majd az érdeklődők kötetlen beszélgetésen vehettek részt a napilap munkatársaival. Időközben megjelentek a Ladánybene 27 tagjai, akik egyenesen a Félsziget Fesztiválról érkeztek városunkba. A reggae nagyjai kiválóan érezték magukat a Kossuth-kertben: pálinkával, ínycsiklandozó ételekkel és strudlival melegítettek az esti koncertre — állításuk szerint első alkalommal ettek a sváb eredetű ételből. A strudli — vagy talán a pálinka — megtette a hatását, hisz a fiúk hatalmas bulit csaptak, és a közönséggel együtt szerettek volna eljutni abba az ominózus óceánparti házba. Vasárnap a különböző gyermek- és családi programok mellett Csepregi Éva is előadta jól ismert slágereit, a Desperado dance- és popdalokkal pörgette fel a közönséget, Fenyő Miklós pedig a Csókkirállyal csavartatta fel a szőnyeget, miközben a Luxemburg Rádió szólt Szatmárnémeti főterén.

 Botos István