Végre itthon játszanak a kosaras lányok
Utoljára módositva: 2018-03-22 16:18:24

Több mint egy hónap után, Női Közép-Európa Liga győztesként tér vissza a hazai közönség elé a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapata. Pénteken 18 órától a Temesvári SCM-t fogadja a Both-teremben.

Negyvenkilenc nap után ismét hazai pályán játszik a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata. Ennyi idő alatt egy Román Kupa ezüstérmet és a Női Közép-Európa Liga (CEWL) trófeát gyűjtöttek be Marius Dobă edző tanítványai.

Legutóbbi mérkőzését február másodikán játszotta a Both Katalin Sportteremben a VSK, akkor a bajnoki alapszakaszban az ACSB Teleorman Alexandriát győzte le 86–76-ra. Mint ismeretes, ezután Sepsiszentgyörgyön játszottak a lányok a Román Kupa nyolcas döntőjében, majd Brassóban a CEWL négyes döntőjében szerepeltek, ezután visszautaztak Brassóba a bajnoki középdöntő első két fordulójára, múlt héten pedig Alexandrián szerepeltek az utolsó két bajnoki középdöntős meccsen.

Pénteken a rájátszás kezdődik a két nyert mérkőzésig tartó párharc első találkozójával. A Temesvári SCM lesz a vendég a Both Katalin Sportteremben, a 18 órakor kezdődő találkozón. Az alapszakaszt és a középdöntőt a VSK a második helyen zárta, míg a bánságiak a hetedikek lettek, így a szatmáriak az első pályaválasztók. A papírforma szerint pénteken VSK-siker várható, és a jövő keddi, temesvári második meccsen el is dőlhet a negyedöntős párharc. Viszont nem lenne helyén való már az első labdafeldobás előtt leírni a Bega-parti ellenfelet. Az élvonalbeli újonc ugyanis nehezen adta magát a VSK elleni alapszakaszi meccseken. 69–57-es VSK-győzelmet jegyezhettünk az októberi, temesvári bajnokin, de a karácsony utáni visszavágón a ráadás öt percre volt szükség a szatmári 91–86-os sikerhez. Ráadásul a temesváriak szeptemberben, felkészülési mérkőzésen 72–67-re győztek Szatmárnémetiben. Vagyis, úgy tűnik, hogy Mihai Coldea edző tanítványainak fekszik a Both-terem. Így minden adott egy jó mérkőzésnek, és remélhetően a friss CEWL-győztest telt ház fogadja majd a 18 órakor kezdődő találkozón. Dobă azt ígéri, hogy csapata jól játszik és mindent megtesz annak érdekében, hogy behúzzák az első meccset, hogy ne hagyjanak izgalmakat a temesvári visszavágóra.

A keretet illetően, Andra Mandache, Marina Solopova és Alexandra Uiuiu is játékra jelentkezik, miután múlt héten sérülés indokkal nem utaztak el Alexandriára, de valójában a pihentetés volt a fő cél, hogy ma friss erőként vezethessék a VSK-t a győzelemre.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés, péntek

Szatmárnémeti VSK – Temesvári SCM (18 óra)

Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC – Gyulafehérvári CS Universitea

Brassói CSTBv Olimpia – Aradi FCC ICIM

Kolozsvári Universitatea – ACSB Teleorman Alexandria.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Jönnek a kacsák
Ma, 15:00
A megrögzött szeleburdi agglegény lúd miatt - aki inkább légi akrobatikát gyakorol ahelyett, hogy a többiekkel készülne a vándorlásra - két kiskacsa elszakad csapatától. Habár a bájgúnárnak semmi kedve, hogy segítsen a két kiskacsának visszatalálni a csapatához, egy véletlen folytán megsérül, így a kacsákkal marad. A furcsa trió nekivág egy veszélyekkel teli útnak, hogy még az első hó megérkezése előtt biztonságos búvóhelyet találjanak.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
România neîmblânzită
Ma, 16:45
Dokumentumfilm.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Rampage - Tombolás
Ma, 18:35
Davis (Dwayne Johnson) nagy tudós, és van egy jó barátja: egy intelligens gorilla, George. Csakhogy egy rosszul sikerült genetikai kísérlet következtében az addig barátságos emberszabású durván átalakul: dühöngő szörnyszülötté válik, aki elhagyja szeretett otthonát, a laboratóriumot, és hosszú útra indul Észak-Amerikán keresztül: de akármerre jár mindenütt tombolás és rombolás jelzi a nyomát. A gazdája szeretné hazavinni régi kedvencét, ezért egy másik - szintén bogaras - tudós segítségével kikí
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Éjjeli napfény
Ma, 20:35
A rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price (Bella Thorne) extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban, speciális ablakok mögé rejtőzve ábrándozik a normális életről. Éjjelente a fiatal lány átlagos tiniként éli az életét - amikor csak teheti, zenél, és a helyi állomáson gitározik az arra járóknak. Egyik este Charlie (Patrick Schwarzenegger) is felfigyel rá, akit Katie évek óta titokban csodál a szobája ablakából. A fiatalok pillanatok alatt egymásba szeretnek,
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Hova kirándulsz legszívesebben?
A megye összes kirándulóhelyét ismerem már
A szomszédos megyékbe szívesen járok el hétvégente
Az országban számos kirándulóhelyet felkerestem már
Kirándulni nem szoktam, inkább nagyobb nyaralásra ruházok be
Nem szeretek kirándulni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. április 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db nagyobb sárgarépa, 15 dkg zsíros tejföl, 8 ...