×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Végre itthon játszik a Tasnád

2018.04.13 - 12:46
Megosztás:
Végre itthon játszik a Tasnád

A Feleki FC a tavaszi idényben, öt meccs után már tíz pontot gyűjtött, míg a tasnádiaknak egy nagyon rossz sorozatot kell megszakítaniuk szombaton a Liga 3 huszonkettedik fordulójának meccsén.

Idén először játszik tétmérkőzést hazai közönség előtt a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata: a Liga 3 5-ös csoportjának huszonkettedik fordulójában a Feleki FC-t fogadja szombaton.

A táblázatban elfoglalt helyek alapján hazai sikert ígér a mai találkozó, viszont a visszavágóban nyújtott teljesítmény szerint a tasnádiaknak van okuk aggódni. Ezt Cristian Popa vezetőedző is elismeri, aki ismételten elmondta: csalódott a legénysége elmúlt meccseinek játékában. A legutóbbi két kolozsvári mérkőzésen 11 gólt kapott a Tasnádi Unirea és egyet sem rúgott. Igaz, ebből ötöt az éllovas, és a másodosztály feljutási helyének várományosa, a Universitatea rúgta a szatmáriaknak. A következő hatot viszont múlt héten „inkasszálta” az Unirea: a Sănătateától kapott szett-nullt az üdülőváros együttesére.

„Nem is akarok már beszélni a meccsek előtt. Nagyon el vagyok keseredve. Egyet beszélünk meg és gyakorolunk a fiúkkal, a pályán pedig teljesen más történik. Hiába vagyok én optimista a meccsek előtt, amikor a játékosok nem akarnak nyerni” — vélekedett elkeseredve Cristi Popa, aki három sérült játékosára, Bogdan Faurra, Marius Bălăura és Mario Silaghira továbbra sem számíthat, míg a kapus Raul Cherecheș sárga lapos eltiltás miatt nem lehet a csapat kispadján sem. Megtörténhet, hogy végre bekerül a keretbe Robert Chifor, viszont a 19 éves srác még minidig nem nőtt fel a harmadosztály szintjére sem, így játéka továbbra is bizonytalan.

Így várja a szombati találkozót a Tasnádi Unirea egy olyan csapat ellen, amely ebben az idényben máris több pontot gyűjtött össze, mint a teljes őszi szezonban. Mihai Ianc edző legénysége ugyanis tavasszal öt meccsből hármat megnyert, egyszer ikszelt, és csupán a második Alsógáldi Industria otthonában kapott ki (1–0-ra). Odahaza a Szászrégeni Avântult (2–1) és a Kolozsvári CFR II-t (1–0) verte, míg Kudzsiron 1–1-et játszott, legutóbb, Désen pedig 2–0-ra nyert a Feleki FC. Ezzel a szebeni csapat feljött a táblázat 11. helyére és hat egységnyi a hátránya a 24 pontos a tizedik Tasnádi Unirea mögött.

„Nagyon figyelni kell a felekiekre. Tavasszal már tíz pontot szereztek, tehát egy olyan ellenféllel állunk szemben, amelytől tartani kell” — figyelmeztetett Cristi Popa. A tasnádiak az idei ötből csak egy mérkőzést nyertek meg a pályán, a hatodik tavaszi pontot pedig zöldasztalnál kapták meg a Vidombáki Viitorul visszalépése miatt. Emellett 2–0-ra kaptak ki a Magyarigen vendégeként, majd Kolozsváron szenvedtek el két vereséget, 5–0-ra az Universitateától és 6–0-ra a Sănătateától. Ezután nem szükséges számológép után nyúlni, hiszen gyors fejszámolással is 2–13-as gólkülönbséget kapunk a lejátszott játszott meccsek után.

Talán a hazai környezet meghozza a fiúk kedvét a jó focira, és sikerül végre megtörni a jeget, illetve bizonyítani tudják majd szakvezetőjüknek is, hogy az előző két kolozsvári meccs csak egy kiingás volt, több ilyen nem fog előfordulni.

A Tasnádi Unirea – Feleki FC mérkőzés 17 órakor kezdődik.

Liga 3, 5-ös csoport, 22. forduló

Péntek

Kolozsvári CFR II – Szászmedgyesi Gaz Metan II

Szombat

Tasnádi Unirea – Feleki FC

Dési Unirea – Gyulafehérvári Unirea

Alsógáldi Industria – Lénárdfalvi ACS

Szászrégeni CSM Avântul – Kudzsiri Metalurgistul

Kolozsvári Universitatea – Kolozsvári Sănătatea.

Játék nélkül

Magyarigeni Performanța – Vidombáki Viitorul 3–0.

A Radnóti SK szabadnapos.

Szöveg: Pesek Attila

Archív felvétel