Véndiák-találkozó: július 11–12-én
Utoljára módositva: 2014-06-11 23:12:22

A Szatmárnémeti Véndiákszövetség idén is megszervezi a Véndiák-találkozót, mely a XXIII. lesz a sorban. A hagyományoknak megfelelően július második hétvégéjén, azaz 11-én és 12-én kerül rá sor a megszokott helyszínen, a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarán. A kétnapos rendezvény során lesz kiállítás, könyvbemutató, író-olvasó találkozó és természetesen tánc, amelyhez a Varga testvérek biztosítják a „talpalávalót”. Mint minden alkalommal, idén is több osztálytalálkozóra kerül majd sor, amelyek résztvevői a szombat délelőtti ünnepélyes megnyitó után felvonulnak majd az iskola udvarán. Az osztályfőnöki órák megtartása céljából, teremfoglalás ügyében Papp Piroska tanárnővel kell felvenni a kapcsolatot a következő elérhetőségek egyikén: telefon: 0721492821, e-mail: ppppiroska@yahoo.com vagy személyesen a Református Gimnáziumban. A részletes műsorról, a helyfoglalás módjáról a későbbiekben tájékoztatnak a szervezők.

[ohballada-1]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Az Emoji-film
Ma, 15:00
Még nincs minden felfedezve: feltérképezetlen univerzumok vesznek körül minket, még ha nem is tudunk róluk - talán azért, mert nagyon kicsik. Az okostelefonjában például mindenkinek van: egy boldog völgy, ahol a különféle szmájlik és hangulatjelek élnek és dolgoznak. Ám mindig mosolygós és kacsingatós békéjüket megzavarja egyikük, aki kerek fejébe veszi, hogy kideríti, mi van a völgyükön túl. Kalandos vándorútra indul, amelynek során neki és társainak egyre veszélyesebb alkalmazások kerülnek útj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A sötét torony
Ma, 19:20
Léteznek más világok is. Roland Deschain (Idris Elba) az utolsó Harcos, a hatlövetű mestere örök harcot vív Walter O Dimmel (Matthew McConaughey), a feketébe öltözött emberrel, hogy megvédje a Setét Torony épségét. A Torony ugyanis az univerzum tengelye, ha egyszer leomlik, minden világ elpusztul. A tét hatalmas - nem volt még ennél több, amit egy csapatában megnyerhetett vagy elveszíthetett valaki. A Jó és a Gonosz erői összecsapnak: csak Roland lovag és az ő különleges fegyverei akadályozhatjá
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...