×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Verekedtek a hadadiak, majd nem mentek el a meccsre

2015.10.28 - 15:48
Megosztás:
Verekedtek a hadadiak, majd nem mentek el a meccsre

Hat mérkőzés eredményéről döntött a keddi gyűlésén az AJF fegyelmi bizottsága. Ebből kettőt meg sem rendeztek, mivel az ellenfél nem vette a fáradságot, hogy elutazott a mérkőzés helyszínére.

Két ötödosztályos és két negyedosztályos bajnoki mérkőzés eredményét volt kénytelen törölni kedd délután a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) fegyelmi bizottságának, ugyanis a jelentésekből kiderült, hogy valamely csapat játékosai, vagy a nézők beszaladtak a pályára és megütötték a bírót.

Így történt ez Hadadon másfél héttel ezelőtt, amikor az Avasújfalui FC volt a Chesi ellenfele. A nézők is befutottak a pályára és megütötték a bírót. Berei Roland játékvezető azonnal lefújta a mérkőzést, a végeredményről pedig kedden döntött az AJF: az avasújfaluiak javára írták a három pontot és a 3–0-s győzelmet, a hadadi együttesnek 200 lej büntetést kell fizetnie, illetve utolsó figyelmeztetést kapott a szervezési hiányosságok miatt. Ráadásul a Chesi egyik képviselőjét meghívták a fegyelmi bizottság jövő keddi gyűlésére. Ennek a személynek vélhetően számot kell adnia arról is, hogy a csapat miért nem jelent meg Egriben a Sasok elleni bajnokin. Értelemszerűen az Egri Sasok játék nélkül nyertek 3–0-ra, a hadadiak pedig újabb figyelmeztetésben részesültek.

Előzetes értesítés nélkül maradt otthon a Kökényesdi Ugocsa is. A határ menti település csapatának Apában lett volt negyedosztályos bajnoki mérkőzése, de nem utaztak el, így a mérkőzést 3–0-ra elveszítették, míg az AJF-től utolsó figyelmeztetésben is részesültek.

A Szárazberki Unirea – Újmárnai Platanul találkozót a pályán és a zöldasztalnál is levesztette a házigazda alakulat. Az újmárnaiak az elmúlt vasárnap 1–0-ra nyertek Berken, de a hazaiak játékosa, Kelemen Sándor bántalmazta a bírót a mérkőzés közben, ezért az AJF büntette az Unireát: Kelement 6 fordulóra eltiltották, 100 lej bírságot szabtak ki rá, a Marna 3–0-ra megnyeri a mérkőzést, az Unirea pedig utolsó figyelmeztetésben részesült.

Három pontot vesztett zöldasztalnál a negyedosztályos Lázári Voința a magát türtőztetni nem tudó Takács László miatt. A Meggyesgombási Venus elleni hazai mérkőzést 3–1-re nyerte meg a pályán a Voința, azonban Takács megütötte a Venus egyik játékosát. Ezért az AJF törölte a végeredményt, a meggyesgombásiak javára írta a három pontot és a 3–0-s győzelmet, a Voințának 100 lej bírságot kell fizetnie, Takács pedig 2 fordulóra el lett tiltva.

Ugyancsak zöldasztalnál szerzett három pontot a Sárközújlaki SE. Mivel az AJF törölte az Avasfelsőfalui Energia elleni bajnoki végeredményét (3–1 az avasiak javára), és a sárköziek javára írták a három pontot és a 3–0-s győzelmet, ezért az SSE ismét veretlen csapattá vált: nyolc mérkőzésből 6 győzelemmel és 2 döntetlennel a Liga 4 A-csoportjának 2. helyén áll, egy ponttal lemaradva a Lippói Dari mögött.

Az Energia egyébként Ioan Huszti miatt vesztette el zöldasztalnál a mérkőzést, ugyanis az avasfelsőfaluiak játékosa megütötte a bírót a sárköziek elleni meccsen. Az Energia utolsó figyelmeztetésben részesült és 200 lej büntetést kell fizetnie, Huszti pedig 2 forduló eltiltással és 75 lej pénzbírsággal megúszta az esetet.

A leghosszabb időre szóló eltiltást Cătălin Meseșan kapta: a Szaniszlói Recolta játékosa a bábcai találkozón egy nagyon durva szabálytalanság miatt 6 fordulóra lett eltiltva és 100 lej bírságot is ki kell fizetnie.

Eltiltások

1 forduló: Alexandru Stoica (Luceafărul Decebal; 20 lej bírság), Cosmin Pasztor (Sárközújlaki SE; 20 lej), Paskuly Róbert (Csomaközi Schamagosch; 50 lej).

2 forduló: Ionel Codrea (Luceafărul Decebal; 65 lej), Răzvan Hodas (Tasnádi Unirea; 75 lej), Ioan Fechete (Szamoskrassói Someșul; 75 lej).