Vereség Kolozsváron
Utoljára módositva: 2014-10-31 15:47:17

Kiegyenlített, látványos mérkőzésen maradt alul a Szatmárnémeti VSK női röplabdacsapata Kolozsváron a házigazda Universitatea csapatával szemben.

Az élvonalbeli bajnokság negyedik fordulójának pénteki találkozóján Adrian Pricop vezetőedző tanítványai 3–1-re kaptak ki.

Vaida Beáta és társai kiválóan kezdtek és hozták az első szettet. A folytatásban viszont feléledt a hazai együttes és megnyerte a következő három menetet. Pricop lapunknak elmondta, elégedett játékosai teljesítményével, de úgy érzi, ezt a meccset nem lehetett volna megnyerni. „Az első szettben korrekt volt a bíráskodás is. Azonban a folytatásban, a kérdéses helyzetekben többnyire a kolozsváriak javára ítéltek. De ez nem von le semmit az ellenfél erejéből, de úgy gondolom, hogy a visszavágón mi is legyőzhetjük őket” – tette hozzá a szakvezető. Pricop ugyanakkor elmondta, ezen a meccsen új felállásokkal is kísérletezett, és a következő bajnoki is tervez változtatásokat a felálláson. Ezeket jövő szombaton láthatjuk, amikor a SCM Universitatea Craiova látogat majd a Both Katalin Sportterembe, az 5. forduló mérkőzésére.

A–osztály, 4. forduló: Kolozsvári U – Szatmárnémeti VSK 3–1 (20:25, 25:17, 25:18, 25:19).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 12:30
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 14:30

Kingsman: Az aranykör
Ma, 16:30
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:40

MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR

KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 23.
Kerülje ma a stresszel járó helyzeteket, mert jót tenne végre egy kis nyugalom. Inkább a jövőről álmodozzon, mint hogy a múltat idézgesse!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 23.)

    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...