Vereség Nemeszsuktól
Utoljára módositva: 2014-01-24 20:36:39

Pénteken Kolozsváron játszott felkészülési mérkőzést a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapata és 4–2-es vereséget szenvedett a harmadosztályos Nemeszsuki Unirea együttestől.

Illusztráció

Csik Tibor edző legénysége nagyon gyengén kezdte az első félidőt, így a Kolozs megyei együttes húsz perc után már 3–0-ra vezetett. Muntean 11-esből talált be, ezzel csökkentett a hátrányból, de nem sokkal később az ellenfél ismét beállította a három gólos előnyt. Szünetig Roghină is betalált, így 4–2-es állásnál ment pihenőre a két csapat. Fordulás után nem változott az állása, de a játék minősége sem javult.

„Az első félidőben sok volt az egyéni hiba, de a második félidőben sem volt meggyőző a játék egy harmadosztályos csapattal szemben. Tanulni kell ebből a meccsből, ilyen hozzáállással nem szabad kiállni” – panaszolta Csik Tibor vezetőedző.

Szombaton 11 órától a szatmárnémeti Mobila–pályán újabb edzőmeccset játszik az Olimpia FC a negyedosztályos Óvári Someşul ellen. Csik Tibi azokat küldi pályára, akik tegnap nem játszottak, hétfőn délután pedig Püspökfürdőre utazik a legénység egyhetes edzőtáborba.

Felkészülési mérkőzésen

Nemeszsuki Unirea – Szatmárnémeti Olimpia FC 4–2.

Olimpia FC, I. félidő: Miron – Kinczel, Ene, Ţoca, Munteanu, Dragoş, Svarczkopf, Rus, Roghină, Ungurean, Faur.

II. félidő: Şuta – Gavrilescu, Sabău, Mureşan, Iuhas, Lemac D., Villand, Micaş, Roatiş, Prodan, Bujor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bűbáj herceg és a nagy varázslat
Ma, 15:00
Bűbáj herceget szörnyű átok sújtja, Bűbájos kisugárzásától a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen megtalálni így az igaz szerelmet. És ha a 21. születésnapjáig nem lel rá az igaz szerelemre, az átok végérvényesen beteljesedik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 19.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...