Vereséggel kezdett a címvédő, nulláztak az unalmas csúcsrangadón
Utoljára módositva: 2019-09-18 16:42:24

Kis híján meglepetéssel indult a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényének csoportköre: az Internazionale hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Slavia Prahával, amely sokáig vezetett. A milánóiak a ráadáspercekben tudtak csak egyenlíteni.

Ezt követte a széria, és a keddi nap csúcsrangadója Dortmundban, ahol a Borussia a Barcelonát fogadta. A katalánok labdabirtoklásban jeleskedtek, de az első félidőben egyetlen kaput eltaláló lövésük sem volt, míg a németek egyetlen helyzetet jegyeztek. A fordulás után csak annyit változott a helyzet, hogy a Dortmund is tudta többet tartani a labdát, de egyik csapat sem vállalt plusz kockázatot. Az 57. percben Marco Reus eldönthette volna a mérkőzést, azonban a német válogatott 11-esét védte a Barca német kapusa, Ter Stegen, így nem változott az eredmény.

Az unalmasra sikeredett csúcsrangadó így az egyetlen meccs volt a keddi programból, amelyen egyetlen találat sem született.

Kettő nullára kikapott első csoportmérkőzésén, Nápolyban a labdarúgó BL címvédője, a Liverpool, az E-csoport első fordulójának rangadóján. Igaz, a helyzet tavaly is így festett, akkor is simán vesztett az angol gárda a Vezúv lábánál, majd az idény végén megnyerte a sorozatot…

A szériában ugyanakkor rendeződni látszanak az erőviszonyok már az első kör után. A szenvedő pedig a Genk lehet a végén, a belga gárdát nótáját ugyanis eljátszották kedd este Mozart szülővárosában. A Salzburg a honi bajnoki gólerősségét a BL-re is átmentette, és egy szettel kínálta meg a Ianis Hagival csereként felálló Genket. Az osztrák együttes magyar légiósa, Szoboszlai Dominik góllal vette ki részét a sikerből, a meccs hőse azonban nem ő, hanem a triplázó Erling Haaland (képünkön) volt. A 19 éves norvég korosztályos válogatott lett minden idők legfiatalabb labdarúgója az európai kupák történetében, aki az első félidőben mesterhármast szerzett. Ugyanakkor Szoboszlai elmondhatja magáról, hogy Lisztes Krisztián (Ferencváros), Vincze Ottó (Ferencváros), Nyilas Elek (Ferencváros), Albert Flórián (Ferencváros), Szabics Imre (VfB Stuttgart), Rudolf Gergely (Debreceni VSC), Czvitkovics Péter (DVSC), Juhász Roland (Anderlecht), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa) és Willi Orban (Leipzig) után a 11. magyar válogatott, aki betalált BL-főtáblás mérkőzésen.

A G-csoportban nem bírt egymással a Lyon és a Zenit: az oroszok bár vezetést szereztek még az első félidő végén, amikor Szardar Azmun ügyes kényszerítőt követően lőtt a jobb sarokba, azonban a fordulást követő első percekben Memphis Depay értékesítette a vele szemben történt szabálytalanság után megítélt tizenegyest.

A csoport másik mérkőzésén Gulácsi Péter bravúrjaira is szükség volt, hogy az RB Leipzig portugáliai győzelemmel kezdje a BL-csoportkört. A magyar válogatott kapus védéseinek köszönhetően ugyanis a lisszaboni gárda nem tudott vezetést szerezni az első félidőben, a fordulás után pedig már az eredmény után futottak – többnyire kevés reménnyel. Timo Werner kétszer is betalált a Benficának, Gulácsi kapuját pedig csak a hajrában sikerült bevenni, de az egyenlítésre már nem volt reális esélye az ellenfélnek.

A H-csoportban az Ajax hozta a kötelezőt a Lille elleni nyitányon, de a Chelsea és a Valencia ellen is minden bizonnyal nehezebb dolga lesz majd. A londoni gárda ráadásul lépéshátrányba került, miután hazai pályán vesztett a Valenciával szemben. A spanyolok negyed órával a zárás előtt vezetést szereztek, de a hajrában a Chelsea egyenlíthetett volna, viszont ez nem jött össze, ugyanis a csereként beállt angol válogatott Ross Barkley a lécre vágta a 86. percben megítélt tizenegyest, a labda fölé pattant.

Bajnokok Ligája, 1. forduló

E-csoport

Napoli – Liverpool FC 2–0 (Mertens 82. – 11-esből, F. Llorente 90+2.)

Salzburg – Genk 6–2 (Haaland 2., 34., 45., Hvang Hi Csan 36., Szoboszlai 45+3., Ulmer 66., illetve Lucumi 40., Samatta 52.)

F-csoport

Internazionale – Slavia Praha 1–1 (Barella 90+2., illetve Olayinka 64.)

Borussia Dortmund – FC Barcelona 0–0.

G-csoport

Olympique Lyon – Zenit 1–1 (Depay 50. – 11-esből, illetve Azmun 41.)

Benfica – RB Leipzig 1–2 (Seferovic 84., illetve T. Werner 69., 79.)

H-csoport

Chelsea – Valencia 0–1 (Rodrigo 74.)

Ajax – Lille 3–0 (Promes 18., E. Álvarez 50., Tagliafico 62.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 8.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...