Veterán dzsúdósok a szatmári tatamin
Utoljára módositva: 2014-10-11 22:34:45

Premierként első alkalommal szerveztek szombaton Szatmárnémetiben veterán cselgáncstornát, amelyen a 30 éven felüli dzsúdósok léptek tatamira.

A Satu Mare International Masters Judo Championship.elnevezésű viadalt a Szatmárnémeti VSK és a Fuşle Security SK szervezte, és a Román Cselgáncs Szövetség égisze alatt rendezték. A megmérettetésen 65 cselgáncsozó küzdött meg a különböző korcsoportokban és kategóriákban, a mezőnyben a romániai valamint magyarországi, osztrák, szlovák és német dzsúdós között nyolc szatmári versenyző is érdekelt volt a küzdelmekben. Közülük mindannyian érmet is szereztek, így az ötletgazda Pelcz Attila első lett, Gergely Attila második ugyanabban a korosztályban és korcsoportban, második helyen zárt még ifjabb Vasile Fuşle is, harmadik pedig Katona Sándor. lett A további négy szatmári cselgáncsozö, megnyerte korcsoportját és súlycsoportját, így Gergely Tamás, Adrian Vălean, Gombos Tamás és Pop Ovidiu. Az egyéni után megrendezték a csapatviadalt is, ezen a szatmári együttes, a csíkszeredaiak, a temesváriak és a a magyarországi cselgáncsozókból álló alakulat mérte össze tudását. Az első helyről éppen az utolsó összecsapás döntött, ezen a szatmári és a csíkszeredai csapat 3-3-as döntetlenre mérkőzött, de jobb pontaránnyal a székely gárda nyerte a meccset és a tornát is, a harmadik a magyarországi, negyedik pedig a temesvári alakulat lett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. április 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db nagyobb sárgarépa, 15 dkg zsíros tejföl, 8 ...