×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Vettel aláírt a Ferrarihoz, Alonso megy a McLarenhez

2014.10.07 - 15:47
Megosztás:
Vettel aláírt a Ferrarihoz, Alonso megy a McLarenhez

Sajtóértesülések szerint beigazolódnak a korábbi pletykák: a négyszeres világbajnok Forma–1-es pilóta, Sebastian Vettel szerződést kötött a következő három évre a Ferrarival.

A Bild nevű német napilap tényként tálalta értesüléseit, sőt, azt is tudni véli, hogy a német versenyző szerződése egy záradék értelmében további két évvel meghosszabbítható.

Vettel jelenlegi csapata, a Red Bull Racing vezetősége múlt szombaton jelentette be, hogy pilótája, az idei szezont követően elhagyja korábbi sikerei színhelyét, és bár biztosra vehető, hogy a német a Ferrarinál folytatja, a maranellói gárda egyelőre még nem jelentette be szerződtetését.

A Bild szerint Vettel évi 25 millió eurós alapfizetést tesz majd zsebre az olasz istállónál és persze további bónuszok járnak majd a győzelmekért, valamint az esetleges bajnoki címekért is.

Vettel szerződtetésének előfeltétele volt Fernando Alonso érvényes kontraktusának felbontása: ezt csütörtök este a spanyol versenyző saját kérésére történt meg Szuzukában. Fültanúk szerint Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke ezt követően néhány keresetlen szó kíséretében igencsak dühösen hagyta el az irodát. Alonso feltehetően a McLarennél folytatja pályafutását – azt egyelőre nem tudni, mikor kerül sor a hivatalos bejelentésre.