×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Vettel nyert az idénynyitón

2018.03.25 - 11:15
Megosztás:
Vettel nyert az idénynyitón

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nyerte a Forma–1 2018-as szezonjának első versenyét, az Ausztrál Nagydíjat.

A melbourne-i Albert Parkban rendezett futamon a Mercedes négyszeres világbajnoka, a címvédő Lewis Hamilton rajtolt az élről, mellőle a ferraris Kimi Räikkönen vághatott neki az 58 körös távnak az első sorból, ám végül a másik Ferrarival a harmadik helyről induló Sebastian Vettel örülhetett a futamgyőzelemnek.

A német egyrészt jól számolta ki a kerékcserét, másrészt pedig szerencséje is volt. Az első boxlátogatást Räikkönen kezdte meg, majd Hamilton is kereket cserélt, míg Vettel a pályán maradt. A 22. körben ugyanis előbb a kerékcseréről visszatérő Kevin Magnussen, majd két kör múlva csapattársa, Romain Grosjean is a bokszkiállás után húzódott félre a Haasszal és adta fel a futamot. Utóbbi autója ráadásul a pályán állt meg, ezért a versenyirányítás virtuális biztonsági autós fázist rendelt el, így Vettel úgy tudott kijönni pit-stopra, hogy bő egy másodperccel Hamilton elé, az élre ért vissza a friss szett lágy gumijain.

Az első három felállása nem változott, így a német pilótának ez volt a 48. futamgyőzelme és összességében 100. alkalommal állhatott a dobogóra.

Ausztrál Nagydíj, pontszerzők

1. Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

5. Fernando Alonso (spanyol, McLaren-Renault)

6. Max Verstappen (holland, Red Bull)

7. Nico Hülkenberg (német, Renault)

8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

9. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren-Renault)

10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault).