×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Vettel nyerte a taktikai csatát

2013.10.13 - 17:36
Megosztás:
Vettel nyerte a taktikai csatát

A második helyről rajtozó Sebastian Vettel nyerte vasárnap a Japán Nagydíjat, így a Red Bull–Renault háromszoros világbajnok német pilótáját már csak tíz pont választja el az újabb címvédéstől.

A szuzukai rajtot ugyan elszúrta a német, a harmadik helyen haladva türelmesen várt a hajráig, aztán lecsapott a Romain Grosjeanra. A Lotus francia versenyzője ugyanis remek rajtot fogva az élre ugrott az első körben, és sokáig ott maradt, de az első kerékcsere után visszaesett a második helyre, végül Vettel megelőzte a pályán.

A Red Bull német pilótájának a győzelméhez az is kellett, hogy csapattársa, Mark Webber kettő helyett három boxkiállásos taktikán versenyezzen, így az ausztrállal nem kellett külön csatát vívnia.

Fernando Alonso a negyedik helyen ért célba, megelőzve Kimi Räikkönent (finn, Lotus). Ezzel a Ferrari spanyol pilótája életbe tartott matematikai esélyeit, hogy az idény végéig elcsípje az éllovas Vettelt.

Eredmények

Japán Nagydíj

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull–Renault)

2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault)

3. Romain Grosjean (francia, Lotus)

4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)

5. Kimi Räikkönen (finn, Lotus)

6. Nico Hülkenberg (német, Sauber)

7. Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber)

8. Nico Rosberg (német, Mercedes)

9. Jenson Button (brit, McLaren)

10. Felipe Massa (brazil, Ferrari)

A vb állása

Pilóták

1. Vettel 297 pont, 2. Alonso 207, 3. Räikkönen 177, 4. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 161, 5. Webber 148, 6. Rosberg 126

Csapatok

1. Red Bull 445 pont, 2. Ferrari 297, 3. Mercedes 287, 4. Lotus 264.