Vidám játékok, „állati” ötletek
Utoljára módositva: 2014-10-07 12:55:27

Fantáziadús alkotásokat készítettek a kisiskolások

A Pedagógusok Világnapja alkalmából remek foglalkozást szervezett a szatmárnémeti Ion Creangă Általános Iskola partnerintézményeivel, a 33-as Számú Óvodával és a Draga Mea Óvodával közösen. Több mint ezer óvodás és diák részvételével ötletes, színes és kreatív figurákat készítettek zöldségekből és gyümölcsökből a „Vidám játékok” elnevezésű program keretében.

 

Jókedvű fogadóbizottság állt az iskola bejáratánál

Jókedvű fogadóbizottság állt az iskola bejáratánál

„Szerettük volna kicsit másképp megünnepelni ezt a világnapot. A pedagógusok a jövő nemzedék formálói, kulcsszerepet játszanak a gondjaikra bízott gyermekek életében. A tanárok a diákokért dolgoznak, ezért is ünnepelünk most együtt” – magyarázta Nagy Tünde, az általános iskola helyettes igazgatója.

A tornateremben gyűltek össze az óvodások és iskolások

A tornateremben gyűltek össze az óvodások és iskolások

Govor Nicoleta rajztanár és Pop Margareta tanítónő ötlete volt, hogy az apróságok és a kisiskolások is az ősz terméseiből, zöldségekből, gyümölcsökből készítsenek vidám játékokat, az alkotómunkából pedig jókedvvel vette ki részét minden gyerek, az óvónők, tanítók és tanárok vezetésével.

Büszkén mutatták lapunknak az oklevelet

„Állati” ötletekkel álltak elő a gyerekek: az általános iskola bejárata előtt és a folyosón berendezett mini-tárlaton kiállítottak krumpliból malacot, egeret, kukacot és rengeteg fajta sündisznót, kisautót paprikából, murokból, káposztából és karfiolból készült hóembert, de remekbe faragott tököket, padlizsánból készült hajót, uborka-kígyót és krokodilt is alkottak az óvodások és iskolások.

A közös kiállításra az iskolába látogattak az óvodások is, a tanintézmény tornatermében pedig meglepetés is várt rájuk: Cîmpian Nicoleta tanárnő diákjai „Őszi mese” címmel egy kis előadást mutattak be, ugyanakkor minden óvodai csoport és osztály oklevelet vehetett át a részvételért, a gyerekeknek pedig járt egy-egy ropogós, piros alma is, valamint egy-egy karkötő.

A kreatív alkotásokat a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség képviselői – Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő, Szejke Ottília, Gnándt Zoltán és Miclăuş Nicu Sever tanfelügyelők – is megtekintették. „Annyi ügyes és ötletes játékot láttam, ha döntenem kellene, melyik tetszik a leginkább, nem tudnék. Gratulálok a remek alkotásokhoz a gyerekeknek, a foglalkozás megszervezéséhez pedig a pedagógusoknak” – mondta Szász Piroska.

Nagy Tünde helyettes igazgatótól megtudtuk, hogy nagyon fontosnak tartják az óvoda és az iskola közötti kapcsolatot.

A foglalkozásban résztvevő nagycsoportos óvodások közül sokan a Ion Creangă Iskolába fognak járni jövő ősztől, így számukra már nem lesz teljesen ismeretlen az oktatási intézmény. „Nem ez volt az utolsó közös tevékenységünk, karácsonykor és húsvétkor ünnepvárót rendezünk az óvodásokkal, de a rendhagyó iskolahét keretében is tervezünk közös programokat” – tette hozzá Nagy Tünde.

 

Sok ötletes, jópofa játékot alkottak az elsősök

Sok ötletes, jópofa játékot alkottak az elsősök

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...