Vidám Versek Versmondó Versenye
Utoljára módositva: 2014-11-15 08:03:38
A VVVV Szatmár megyei szakaszának díjazottjai

A VVVV Szatmár megyei szakaszának V-VIII. osztályos díjazottjai

Ezen a hétvégén a Hám János Római Katolikus Líceum díszterme ad otthont a Vidám Versek Versmondó Versenye megyei szakaszának. Pénteken délután az V–VIII. osztályosok léptek színpadra.

Tizenötödik alkalommal rendezik meg november 14–15.-én a Vidám Versek Versmondó Versenyét a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban. A megyei fordulóra közel nyolcvan I–VIII. osztályos diák jelentkezett a Szatmár megyei iskolákból. A verseny első napján, pénteken délután valamivel kevesebb mint harminc V–VIII. osztályos versmondó mérte össze a tehetségét.

A szavalók ezúttal is egy legfeljebb háromperces, kizárólag magyar költő tollából született, vidám hangvételű verssel vagy prózával léptek színpadra, az előadásokat pedig a hagyományokhoz híven szakmai zsűri pontozta.

Az általános iskolások előadását dr. Szabó-Thalmeiner Noémi, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatának oktatója, Sárosi Melinda,

Nehéz dolga volt a verseny zsűrijének

a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanítója és Pap Erika magyartanár, a Szatmár megyei diákszínjátszó fesztivál szervezője, a zsűri elnöke értékelte. Ezúttal sem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen nagyon sok ügyes szavaló lépett fel a délután folyamán. Pap Erika magyartanár értékelte ki az elhangzott szavalatokat a díjkiosztás előtt, megdicsérve a bátor tanulókat rátermett előadásaikért.

Azt javasolta a tanulóknak, hogy igyekezzenek minél több vidám verset olvasni, hiszen a magyar irodalom bővelkedik ilyen alkotásokban. A vers kiválasztásakor pedig törekedjenek arra, hogy az valóban testhez álló legyen, az életkoruknak megfelelő, amelyet értően tudnak majd a színpadra állva előadni előadni.

Senki nem távozott üres kézzel a megmérettetésről

A pontozás alapján az V–VI. osztályosok kategóriáját Csapó-Ilyés Fruzsina (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Heinrich Andrea) nyerte, második díjban részesült Kánya Réka (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Lovász Erzsébet), a harmadik helyen pedig Csapó Dávid (Johan Ettinger Német Líceum, felkészítő: Kovács Éva színművésznő) végzett. Az V–VI. Osztályosok kategóriájának dicséretét Kürti Petra (10-es Számú Általános Iskola, felkészítő: Rus Annamária) vehette át.

A nagyobbak, a VII–VIII. osztályosok között Telegdy Áron (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Heinrich Andrea) győzedelmeskedett, második díjat nyert Kovács Ervin (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Czier Andrea), harmadik díjat kapott Jánk Péter (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Czier Andrea), Dicső Dorottyát (Hám János Római Katolikus Líceum, felkészítő: Czier Andrea) pedig dicsérettel jutalmazták.

A Vidám Versek Versmondó Versenye azonban itt nem ért véget, hiszen szombaton délelőtt a legkisebbeken a sor, hogy bebizonyítsák rátermettségüket. A reggel kilenckor kezdődő versenyen majdnem félszáz kisdiák bizonyíthat. A kisiskolások produkcióját szintén szakzsűri pontozza majd, kora délutánra pedig az is kiderül, hogy kik azok a legügyesebb vidám versmondók, akik jövő tavasszal az országos szakaszon képviselhetik Szatmár megyét. A vetélkedőt a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Közel harminc ügyes versmondó lépett színpadra

Közel harminc ügyes versmondó lépett színpadra

Bumbuluţ Krisztina

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Megjött apuci 2
Ma, 19:20
Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) elérték a lehetetlent: barátok és apatársak lettek. Minden simán megy, amíg Dusty régi motoros, macsó faterja, Kurt (Mel Gibson) és Brad ultraérzékeny és érzelmes apja, Don (John Lithgow) meg nem érkeznek a karácsonyi ünnepekre. Kurtnak feltett szándéka, hogy éket verjen Dusty és Brad közé. Vajon a fiúk össze tudnak-e dolgozni, hogy bebizonyítsák Kurtnak, hogy működik a modern nevelésük, és sikerül összehozniuk a nagy családi karácsonyt? A nagysikerű
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Bluescore
Ma, 20:00
Koncert
Club Poesis

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 21:05
Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...