Vigyázat, ha forr a bor, gyűl a mustgáz!
Utoljára módositva: 2019-10-05 10:34:30

Ha ősz, akkor szüret, ha szüret, akkor pedig kezdődik a borkészítés is, amelynek jellemző és alattomos veszélyforrása az évről évre emberéletet követelő mustgáz. Legyenek óvatosak!

Szatmár megyében szerencsére senki nem vesztette életét ezen az őszön, de országszerte és a környező megyékben is több rosszullétet okozott már a borkészítés velejárója, a mustgáz — a tragédiákat pedig menetrendszerűen tetézi, hogy a bajba jutott személy segítségére siető(k) mindenféle védőfelszerelés (légzőkészülék) nélkül igyekeztek menteni, s így pillanatok alatt ők maguk is áldozatokká váltak.

A mustgáz nem más, mint a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid — színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb, és zárt térben a levegőt kiszorítva, a padlótól fogva tölti fel a helyiséget. A közhiedelemmel ellentétben nem maga a gáz mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt, oxigénhiányos állapotba kerül, aki mustgázzal teli, zárt helyen tartózkodik. Ez szédülést, álmosságot, hányingert és mentális zavart okoz — ami külön veszélyforrás, mert még ha fizikailag képes is lenne a mustgázt belélegzett ember menekülni a halálos csapdából, a szellemi funkciók zavara megakadályozza a helyiség, a pince gyors elhagyásában, mert nem érzékeli, mi is történik vele.

A mustgázzal kapcsolatos pincebalesetek egy kis odafigyeléssel megelőzhetők: egyrészt a pincék szellőztetésével (főleg, ha a pince mélyre van ásva, s így egyébként is jóval kevesebb benne az oxigén), másrészt a hordók „elszórt”, nem szorosan egymás melletti elhelyezésével, valamint modern korunk technikájának alkalmazásával, azaz szén-dioxid-érzékelők telepítésével. Persze alkalmazható (mint ahogy sokan alkalmazzák is) a jól ismert gyertyás módszer — csak nem a közhiedelemben ismert változatban. Ha a pincében a szén-dioxid-koncentráció eléri a 10 százalékot, már eszméletvesztést, később pedig fulladásos halált okozhat — a gyertyaláng ezzel szemben csak 14 százalékos mustgáz-koncentrációnál alszik ki, ezért az égő gyertyát ne kézben tartva, hanem egy rúdhoz rögzítve, derékmagasság alatt tartva menjenek le a pincébe. Ha a gyertya lángja kialszik, nincs elegendő oxigén a helyiségben, azonnal el kell hagyni a pincét, mert életveszélyes ott tartózkodni. Nagyon fontos tudni: mustgáz miatt bekövetkezett balesetnél kizárólag sűrített levegős légzőkészüléket viselő ember segítsen, mivel anélkül a segítő is áldozattá válhat, és különböző gázálarcok, gázmaszkok viselése nem nyújt védelmet.

Szabó Kinga Mária

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 14.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...