Vigyázzanak otthonukra!
Utoljára módositva: 2014-03-25 18:12:36

Egyre gyakoribb Szatmárnémetiben, hogy a tömbházak utolsó emeletén lévő lakásokba törnek be.

Nappal, a városközpontban történt betörési kísérlet Szatmárnémetiben (Képünk illusztráció)

„A hét első napjaiban szomszédom arra tért haza kora délután, kétórányi távollét után, hogy Szatmárnémetiben, a város központi részén található, tizedik emeleti tömbházlakásának ajtaja megsérült, szemmel látható jele volt annak, hogy be akartak törni” — mondta el egy olvasónk, akitől azt is megtudtuk, hogy ez nem először történt meg az említett tömbházban. Az elmúlt évben az is előfordult, hogy olvasónk otthonában tartózkodott, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki a bejárati ajtó kilincsét nyitogatja. Panaszosunk elmondásából kiderül, hogy nagyon megijedt, de szerencséjére a nesz hallatán a betörő abbahagyta a zár feltörését és távozott. „A tömbházban van kaputelefon, de gyakran csöngetnek be ismeretlenek, arra hivatkozva, hogy szórólapot hoztak, vagy azt mondják, hogy postások. A tizedik emeleten én is, és a most áldozatul eső szomszédasszonyom is egyedül lakunk, így nagyon meg vagyunk ijedve, gázspray-vel a táskánkban közlekedünk, s azon gondolkodunk, hogy riasztót szerelünk lakásunkba. Nem gondoltam volna, hogy a város központi részén, a közhivatalok szomszédságában ilyen megeshet fényes nappal” — mondta olvasónk, aki azért fordult szerkesztőségünkhöz, mert fel szeretné hívni a lakosság figyelmét arra, hogy fokozottan figyeljenek otthonuk védelmére, a szomszédok pedig figyeljenek jobban egymásra.

Szatmárnémetiben növekvő tendenciát mutat a betörés, lopás, rablás. Ezt támasztja alá a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség 2013-as évi beszámolója is: 2013-ban 7500 bűncselekmény ügyében jártak el a rendőrök. A statisztikai adatok elemzéséből kiderül, hogy városokon 11,21 százalékkal növekedett a lopások, rablások száma, annak ellenére, hogy számos figyelemfelkeltő akciót szerveztek a rendőrök. A 2014-es esztendőre vonatkozóan azt a célt tűzte ki a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség, hogy javítanak a közbiztonságon és minden tőlük telhető módszerrel arra törekszenek, hogy csökkentsék a betörések számát. Ennek érdekében fokozott figyelmet szentelnek a megelőzésre.

Sógor Beáta

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Tapasztalt szakácsot keresünk Ausztriába. Telefon: 004369911015847.
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. október 20.
Ha némi kockázattal jár az ismerkedés, főleg ha sikerélménnyel zárul, az csak tovább növeli önbizalmát. Most sem lesz ez másként, ha megteszi az első lépést.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...