Világranglistás teniszezővel készül Dóra
Utoljára módositva: 2019-07-31 11:53:21

Ezüstérmet szerzett a nagyváradi Oradea Junior Trophy nemzetközi megmérettetésen a szatmárnémeti teniszező, Baranyai Dóra.

A fiatal tehetség a brăilai Briana Dan oldalán menetelt a fináléig, ahol egy román, lengyel kettőstől kaptak ki. Az első kört simán hozta a szatmári, brăilai páros, de a második fordulóban az első számú kiemelt, a brit Sophya Devas és a román Alexia Iulia Mărginean jött ellenfélnek. Egy gyengébb, 1:6-os szett után álltak fel Dóráék, és hozták 6:2-re a második menetet, majd egy rövidítéses ráadás után 10:8-ra nyertek és jutottak a döntőbe. A hosszú meccs viszont sokat kivett a lányokból, és a Bianca Bulat, Zuzanna Pawlikowska duó 6:2, 7:6(2) arányba verte Dóráékat.

Kozán Attila edző tanítványa egyéniben is pályára lépett, ahol megnyerte a kvalifikációs mérkőzését és az első főtáblás meccset is, viszont a nyolcaddöntőben az első számú kiemelt, az európai rangsorban is top 100-as nagyváradi Floriana Popovici volt az ellenfele, aki legyőzte Dórát.

A szatmári lány egyébként az elmúlt időben egy rutinos szatmári teniszezővel készül. Az edzőtárs a többszörös korosztályos egyéni román bajnok Rădulescu-Fischer Olivér, akik közel egy hónappal ezelőtt Galacon védte meg országos elsőségét. Emellett az 50 éven felettiek páros világranglistájának a 12. helyét foglalja el. A nemzetközi szövetség honlapja, az itftennis.com szerint a szatmári szenior teniszező több hazai, magyarországi, törökországi és horvátországi tornán is pontszerző helyeken zárt. Párosban legutóbb tavaly novemberben, Sorin Donescu oldalán Budapesten, a Romai Cup Indoor Senior Championship nemzetközi tornán szerzett aranyérmet.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...