Visszahúzta a szíve a színjátszáshoz

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat, a Csíki Játékszínt, valamint egy kétéves külföldi bevándorló-kalandot is megjárt Bodea Tibor színművésszel beszélgettünk, akit az elmúlt hetekben szerződtetett az Északi Színház Harag György Társulata.

— Mivel a szatmári közönség nem igazán ismeri, jó lenne, ha egy pár szóban bemutatkozna. Hogyan kezdte el színészi karrierjét, miért éppen a színművészetet választotta?

— Először festő akartam lenni, ez viszont nem jött össze, úgymond az apai akarat közbelépett. Utána próbáltam meg a pszichológiát, azt azonban én nem vettem komolyan. Eljutottam a felvételiig, csak nem készültem fel megfelelően, inkább szórakoztattam a vizsgáztatókat ahelyett, hogy a lényegre térjek. Utána úgy alakult az életem, hogy összebarátkoztam néhány olyan fiatallal Nagykárolyban, akik művészibb beállítottságúak voltak, és létrehoztunk egy kisebb, úgymond alternatív előadást, amely Ady Endréről szólt. Azt hiszem, hogy ez volt a sorsdöntő pillanat az életemben. Úgy érzem, nagyon jól sikerült, egy meghatározó színházi élmény volt számomra, ahogyan elkészült az a darab, és ami született a munkából.

Nem egy hagyományos klasszikus színházi előadás született. Mivel nem volt díszletünk, mi teremtettük meg a színpadi helyszíneket minimális jelzéssel, színészi játékkal. Ezután kezdtem el gondolkodni komolyan azon, hogy megpróbáljam a színművészeti pályát, majd felvételt nyertem a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem színművészeti szakára.

— Az egyetem elvégzése után a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházba szerződött. Miért éppen ezt a színházat választotta?

— Tudtam, hogy a Figura Stúdió Színháznál fiatal csapat dolgozik, nagyon izgalmas kortárs, kísérleti előadásokat próbálnak létrehozni, és mivel kicsi a társulat, minden színésznek jut elég feladat. Ezek a szempontok volta mérvadóak számomra.

— Két évig volt Gyergyóban, mi a véleménye az ottani színházról?

— A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, úgy gondolom, egy fantasztikus történet, hogy ott egy olyan kisvárosban, amelyik talán még kisebb, mint Nagykároly, létrejött egy profi színtársulat, melynek tagjai foggal-körömmel ragaszkodnak a színházukhoz. Emellett pedig valamilyen szinten megtartotta a kísérleti profilját a színház, tehát eléggé komoly kortárs színdarabokkal, mozgáselőadásokkal is foglalkoznak.

— Kisvárosban szerintem ez egy kicsit rizikós vállalkozás.

— Igen, de úgy gondolom, hogy sikerült kinevelniük egy közönséget, amely megmaradt, és szerintem ez egy nagy megvalósítás.

— Mindez részben egy nagykárolyi színművésznek is köszönhető, pontosabban Szabó Tibornak, aki néhány évig vezette is a társulatot.

— Természetesen nagyrészt Tibkének, azaz Szabó Tibornak is köszönhető, de én úgy tudom, hogy a Figura Stúdió még a kommunizmus idejében indult, és Bocsárdi László alapított ott társulatot, aztán később, mikor már felfelé ívelt a karrierje, hogy úgy mondjam, kinőtte azt a helyet, lehívták Sepsiszentgyörgyre. Gyergyóban viszont megmaradt egy mag, tehát a színház tovább működött, később a szentgyörgyi társulatból kivált Szabó Tibor, és átvette a stúdiószínház irányítását. Én az utolsó évében kaptam el Gyergyóban. Utána Béres László lett az igazgató. Tibkét természetesen nagyon tisztelem, és felnézek rá. Szerintem az egyik legjobb színművész, akit Erdélyben megismertem, és azt hiszem, hogy nemcsak mint színész, hanem mint ember is igazán értékes.

— Ezt követően szerződött a Csíki Játékszínhez. Kérem, meséljen az ottani emlékeiről.

— Nekem szerencsém volt Csíkban, több főszerepet is kaptam, tehát több kellemes élményem köt a városhoz és a társulathoz. Egy projektet is sikerült létrehozni, amely ugyan Nagykárolyban született, de végül is ott folytattuk. Ebben nagyon sokat segített Paul Sarvadi kulturális referens és Nagy Zsolt hangmérnök, fénytechnikus a Nagykárolyi Művelődési Központ részéről, valamint Bogdan Georgescu, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság vezetője. Turnét szerveztek nekünk, a díszlet nagy részét is biztosították. Aztán Csíkszeredában a színházon kívül készítettük el, mint különálló projektet, Nagykárolyban is előadtuk, sőt Bukarestbe is sikerült elvigyük, minden helyszínen nagyon hálás volt a közönség, Bukarestben állva tapsoltak.

— Kisfilmekben is szerepelt, gondolt-e esetleg a színházzal párhuzamosan filmes karrierre is?

— Két rövidfilmben szerepeltem, tehát valamilyen szinten belekóstoltam a filmszínészetbe is, de nem fogott meg annyira maga a műfaj. A színpadi játék viszont teljes fizikai és pszichikai jelenlétet követel a színésztől, mindig akkor történik, abban a pillanatban, amikor az előadás zajlik. Ez az, ami nagyon izgalmas a színházban.

— Hogyan és miért ért véget a csíkszeredai társulathoz tartozás?

— Sok minden összegyűlt bennem, és 33 évesen úgy éreztem, hogy ki kell próbáljak valami mást. Elindultam a nagyvilágba, voltam Dániában és Angliában, elsősorban amiatt, mert kíváncsi voltam a nyugati világra, hogy milyen a bevándorlóélet, ugyanakkor természetesen a kalandvágy is közrejátszott mindebben. Dániában egy nagyon jó szociális rendszerrel találkoztam, egy olyan országgal, amelyik ideális körülményeket nyújt a családi élethez. Angliában Londonban éltem, viszont nem volt szimpatikus az a felgyorsult kapitalizmus, amit ott láttam és tapasztaltam. Viszont nagyon színes város, úgy gondolom, hogy számos kikapcsolódási lehetőséget kínál, mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer menjen el oda dáridózni.

— A szíve azért csak visszahúzta a színházhoz...

— Igen. Tehát a külföldön töltött két év alatt, az első évben Dániában nem annyira, viszont a második évben, amikor már Londonban dolgoztam, egyre jobban kezdett hiányozni a színház és az is, hogy otthon legyek. Talán ha fiatalabb koromban mentem volna ki, rugalmasabb lettem volna ebből a szempontból, de nekem, úgy érzem, nagyon fontos az, hogy otthon legyek, tudjam, hogy ez a hazám, itt élnek azok az emberek, akiket én szeretek, akiket ismerek. Itt is vannak jó dolgok, amelyeket nem értékeltem volna, ha nem megyek ki nyugatra.

— Mit vár a szatmári színháztól? Hogyan látja magát a jövőben?

— Nagyon örülök, hogy a szatmári színházhoz tudtam szerződni, a szülővárosomtól 30 kilométerre. Elvárásaim egyelőre nem nagyon vannak, bármilyen szerepet szívesen várok, nagy lelkesedéssel fogadom, és ezeket a feladatokat megpróbálom minden tehetségemmel és odaadásommal megvalósítani.

— Ismer valakit a társulatból?

— Elég sok mindenkit ismerek látásból, de közelebbről is, a csíki és a gyergyói társulattal is játszottunk itt.

— Lesz egy régi-új kollégája is Varga Sándor színművész személyében...

— Igen, Sanyival Csíkszeredában is kollégák voltunk. Én nagyon örülök, hogy ismét egy öltözőben lehetek Varga Sándor kollégámmal, hiszen régen is sokat szórakoztunk együtt a közös munka mellett.

— A színházon kívül vannak-e más tervei is?

— Nagyon sok projekt van a fejemben, akár színházi projekt, akár egy együttes létrehozása, utcai performansszal is akarok foglalkozni. Meglátjuk, hogy a színházi munkám mellett mennyire lesz időm ilyen dolgokra. Amennyiben tudok időt szakítani, fontosnak tartom, hogy megtaláljam a megfelelő partnereket.

— Apropó: partnerség. Hogy érzi, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata megfelelő partner lesz a színházi munkájában?

— Szerintem egyértelműen, hiszen nagyon jó társulatnak tartom, úgy gondolom, hogy tehetséges színművészek vannak itt, akikkel öröm lesz együtt dolgozni.

Ifj. Deák Endre