Visszatekintés és hálaadás Dabolcon

„Valamikor azt mondák, a dabolci gyülekezetnek nincs már jövője — de Isten szüntelenül kézen hordozza ezt a maroknyi gyülekezetet.” Szilágyi István Róbert lelkipásztori szolgálatának 15. évfordulóján a visszatekintés és hálaadás jegyében ünnepeltek.

„Az Úr csodásan működik” – zengett tegnap a hívek és a kisbábonyi, halmi vendégek éneke a 152 éves dabolci református templomban a visszatekintő és hálaadó, ünnepi istentiszteleten abból az alkalomból, hogy Szilágyi István Róbert lelkipásztor 15 éve szolgál a Dabolci Református Egyházközségben — a Szatmári Egyházmegye második legkisebb gyülekezetében, amelynek önálló lelkésze van — és nem csak a lelkeket építi, hanem keményen és makacsul, szívében hittel és reménységgel, meg nem inogva, az egész közösséget is. Az Úr valóban csodásan működik, hiszen ez a 124, javarészt idős reformátust számláló egyházközség az utóbbi években olyan feladatokba fogott bele és sikeresen be is fejezett, amelyek egy jóval nagyobb – és miért ne, módosabb – közösség számára is komoly kihívást jelentenek.

„Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges!” — nem véletlenül választotta a Zsoltárok Könyvének eme verseit ünnepi igehirdetése alapgondolatául Szilágyi István Róbert lelkipásztor, visszapillantva 2002 augusztusának első vasárnapjára, amikor először hirdette Isten igéjét a Korintusbeliekhez szóló levélből a különleges, torony nélküli templom szószékéből az akkor még 220 lelket számláló gyülekezetnek. „Visszatekintés vasárnapja ez és a hálaadásé: Uram, te cselekedtél. Rohanó világunk betegsége, hogy nem tudunk megállni és hálát adni Istennek mindazért, ami van. Pedig Isten cselekszik: 'Szólt az Úr és minden lett' — cselekedett a teremtés történetében, cselekedett a Golgotán, mert szeretett bennünket. Már ez okot ad a hálára, megköszönni, hogy cselekvő Isten, aki kézen hordoz bennünket és gondot visel reánk. Ott van szüntelenül mellettünk és nem hagy el bennünket; erőt ad, hogy megálljunk mellette, s hogy hordozni tudjuk a kereszteket. Láthattuk az elmúlt években: az Úr csodásan működik: adott erőt, kitartást, cselekedett. Mi pedig csodálkoztunk, hogy egy ilyen kicsi gyülekezet ravatalozót épít, rendbe teszi a temetőt, kívülről – belülről felújítja a templomot, ezt a hatalmas épületet, villamosítja a harangot — az Isten bennünket itt Dabolcon kézen hordoz! Sokszor felvetődött: ez a maroknyi gyülekezet hogy bírja el a feladatokat? Jött Isten és segített, többel is mint szükség volt s megkezdődhetett a gyülekezeti terem építése s be is tudtuk fejezni azt.

Isten ott volt és itt van mellettünk szüntelen — nem csak a 15 évet kell ünnepelni, az talán szóra sem érdemes; meg kell látnunk: Isten cselekedett, megerősített, pedig fogyatkozik a gyülekezet, de kézen hordoz bennünket. 'A balgatag ember nem tudja, a bolond pedig nem érti meg ezt' — a nem Istenhívő nem érti és nem látja, hogy az Úr csodásan működik. Mi igenis tudjuk, láttuk, tapasztaltuk — nem csak a nagy munkálatokban, de egy-egy keresztelő, esküvő, konfirmálás alkalmával is, és akkor is, amikor koporsó mellett kellett állnunk. Ma jó nekünk itt lenni és mondani: az Úr csodásan működik és jó dolog dicsérni az Urat, mert tudjuk, látjuk: életünk minden pillanatában cselekszik és tenyerén hordoz. Nem tudjuk, mennyi van még előttünk, de kérjük: a következő időkben is így legyen.” — fogalmazott. Az igehirdetést követően s visszatekintve az elmúlt 15 esztendőre Szilágyi István Róbert hálatelt szívvel mondott köszönetet a presbitériumnak, a gondnoknak, feleségeiknek, a dabolciaknak, hiszen mint fogalmazott: nem az a cél, hogy az egyént, az ént állítsuk középpontba, hanem hogy lássuk: Isten kezében vagyunk. „Idehelyezésem előtt kétszer jártam itt, láttam a gondokat, de akkor még nem ismertem az ugocsai embereket, a dabolciakat, akik mindig odaállnak a munka mellé, nem húzódnak el.” — mondta, felidézve: 2002–ben a lelkészlakás olyan rossz állapotban volt, hogy nem lehetett beköltözni, ezért csak vasárnaponként járt ki s a hívek versenyeztek, hogy kinél pihenjen meg, kinél ebédeljen. Aztán karácsonyra kész lett a lelkészlakás egyik szobája, majd a másik, kezdődtek az építkezések, a felújítások.

„Mennyi munka, mennyi aggodalom és imádság — a 15 év minden pillanata Isten kezében volt, az Úr csodásan működött és egy kovácsolt bennünket egyekké. A templom külső felújításakor, 2014–ben a mestereknek szállást és étkezést biztosítottak a gyülekezet tagjai, példásan vállalva ezt a nem minden megerőltetés nélküli feladatot. S ezt a mozzanatot mindig elmondom, mert igazolja a dabolciak ragaszkodását templomukhoz és lelkipásztorukhoz — örömmel jönnek a forráshoz, a templomba s csak azért vagyunk kevesebben most, mert a tizenöt év alatt sokakat kísértünk ki a temetőbe. Igen, ha a számok tükrében nézzük ezt a tizenöt évet, volt 65 temetés — de volt 27 keresztelő, 48 konfirmáció és 11 házasságkötés! Nem tudhatjuk, milyen feladatok vannak még előttünk, de adja Isten áldását az életünkre — hiszen 'Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen, bizonyára senki nincsen.'” — idézte Erdély legnagyobb fejedelmét, Bethlen Gábort. Az istentisztelet zárómomentumaként a dabolci gyermekek „nyújtották át” énekes-verses meglepetés-műsorukat, majd az ünnepségen részt vevőket a szép, modern gyülekezeti terembe hívták-várták vidám, családias hangulatú bográcsos szeretetvendégségre. S bár nem volt leányálom a majd' 40 fokos hőségben, a tűző napon állni a tűz s a hatalmas üst mellett, de mint a fakanálforgató asszonyok örömmel mosolyogva, kórusban mondták: „A tiszteletes úr megérdemli!”

 Szabó Kinga Mária