Vízágyú és könnygáz az isztambuli május elsején
Utoljára módositva: 2014-05-01 17:08:17

Vízágyúk és könnygáz bevetésével kergette szét a török rendőrség csütörtökön Isztambulban azt a több száz tüntetőt, akik május 1. alkalmából — a tilalom ellenére — megpróbáltak bejutni a kormányellenes megmozdulások miatt híressé vált Taksim térre. Egy helyszínről tudósító újságíró szerint a rohamrendőrök vízágyúk fedezetében indították meg akciójukat a tüntetők ellen, akik torlaszokat emeltek a szomszédos Besiktas negyedben, majd megpróbáltak behatolni a Taksim térre. A török városban több helyszínen tüntetők ezrei gyülekeztek csütörtök délelőtt a munka ünnepi felvonulásokra. A török sajtó szerint 40 ezer rendőrt állítottak készenlétbe. Az összecsapásokban a beszámolók szerint közel hatvanan megsebesültek, több mint száz embert őrizetbe vettek.

Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök korábban arra figyelmezetett, hogy az emberek ne is reménykedjenek abban, hogy a Taksim téren tüntethetnek. Május 1. csak 2009 óta munkaszüneti nap Törökországban. Azelőtt ezen a napon országszerte rendre erőszakos összecsapásokba torkolltak a május 1-jei megmozdulások. A Taksim tér neve szorosan összefonódott a törökországi május 1-jei megmozdulások történetével. 1977-ben 34 ember halt meg a téren, miután egy közeli épületből tüzet nyitottak a tüntető tömegre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Felhőkarcoló
Ma, 21:00
Will Sawyer (Dwayne Johnson), aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek. Will ellen körözést adnak ki, így kell megállítania az igazi felelősöket, tisztára mosnia a nevét, és legfőként megmenteni a családját, akik az épületben rekedtek... a tűzvonal fölött.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. július 17.
Ha mostanában új vállalkozásba kezdett, itt az ideje, hogy levonja a tanulságot és kijavítsa a nyilvánvaló hibákat, hogy hamarosan elérhesse, amit tervezett.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 17.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...