Vízilabda-eb: a nők és a férfiak is nyertek
Utoljára módositva: 2014-07-20 19:36:02

A világbajnok magyar válogatott 16–8-ra legyőzte a német csapatot szombaton a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának B csoportjában, ezzel már biztosan bejutott a legjobb négy közé.

Szívós Márton is betalált a németek ellen (Fotó: MTI)

A házigazda csapat az első két negyedben nagy csatát és szoros mérkőzést vívott ellenfelével, a folytatásban azonban a németek egyre jobban elfáradtak, koncentrációjukból is veszítettek, így a magyar együttes a hajrában könnyedén tette magabiztossá a sikerét, amely egyben elődöntőbe jutást is ért. Benedek Tibor szövetségi kapitány tanítványai a csoportkör utolsó fordulójában az olimpiai bajnok horvátokkal csapnak össze ma este 8.30 órától. A világbajnoki bronzérmes magyar női válogatott pénteken 12–7-re nyert pénteken a görög csapat ellen a budapesti vízilabda-eb-n A csoportjának második fordulójában, ezzel első győzelmét aratta a tornán. A házigazda magyar együttes az első negyedben egyértelműen jobb volt riválisánál, háromgólos előnyt szerzett, s bár a folytatás kiegyenlítettebb játékot hozott, az utolsó nyolc percben a megnyugtató előny birtokában már nem hibázott Merész András szövetségi kapitány csapata. Az együttes legeredményesebb játékosa ezúttal Antal Dóra volt három góllal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...