Von der Leyen a román kormány női jelöltjét választotta
Utoljára módositva: 2019-11-07 10:04:50

A két megnevezett jelölt közül Adina Văleant választotta az Európai Bizottság megválasztott elnöke, neki szánja a közlekedési biztosi portfóliót az új brüsszeli testületben — közölte szerdán Ursula von der Leyen szóvivője.

Bár erre nem tértek ki a tájékoztatásban, ez azt jelenti, hogy a magyar Várhelyi Olivér kaphatja a szomszédság- és bővítéspolitikai tárcát, amelyet eredetileg is elődjének, az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságában elutasított Trócsányi Lászlónak kínáltak fel.

A hétfőn hivatalba lépett új bukaresti kormány két — egy férfi és egy női — jelöltet nevezett meg, Adina Văleant és Siegfried Mureşant, miután az EP-ben a magyar és a francia mellett az első román választottat is elutasították.

A szóvivő elmondta, hogy mindkét jelölt formális interjún vett részt a nap folyamán, és mindketten „jól teljesítettek”.

A megválasztott elnök nemi kiegyensúlyozottságra törekedett a csapatában, és szakértők szerint ez feltehetőleg fontos szerepet játszott a döntésében, különösképp az után, hogy az EP szociáldemokrata frakciója közölte: kizárólag a női jelöltet támogatnák.

Az 51 éves Adina Vălean tapasztalt politikusnak számít, jelenleg az ipari és energiaügyi EP-bizottságot vezeti.

Így már megkezdődhetne az európai parlamenti jóváhagyási folyamat, a helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy von der Leyen szerdán hivatalos felkérést küldött a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormányfőjének, azt kérve, hogy nevezzen meg jelöltet, ugyanis ez jogi kötelessége a Brexit halasztása miatt, még ha korábban ez ellen is foglalt is állást.

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint ez sem lesz tartható.

A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőként.

 

MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...