Walest is legyőzte a magyar válogatott
Utoljára módositva: 2019-06-13 09:46:22

A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte a vendég walesi csapatot az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, így megőrizte első helyét a csoportjában. A győztes gólt Pátkai szerezte.

A kiegyenlített küzdelmet hozó találkozót az a Pátkai Máté döntötte el, aki márciusban is győztes gólt szerzett a horvátok ellen; ezúttal a 80. percben lőtt a kapuba. A magyaroknak négy mérkőzés után kilenc pontjuk van, három egységgel előzik meg a második szlovákokat és a harmadik, világbajnoki ezüstérmes horvátokat, illetve hattal a legutóbbi Eb-n elődöntős walesieket, de minden riválisuknál egy meccsel többet játszottak.

A keddi mérkőzésen a hazai közönség az első perctől kezdve lelkesen buzdította a magyarokat, akik intenzíven, nagy iramban kezdtek. A magyar válogatott kispadjára eltiltás miatt nem ülhetett le Marco Rossi szövetségi kapitány, akit Cosimo Inguscio helyettesített. Szoboszlai egymás után két szögletet is elvégezhetett, de aztán a walesiek megtartották a labdát, próbálták irányítani a játékot, s az első védést is Gulácsinak kellett bemutatnia a 10. percben. Ezután két nagy magyar helyzetet láthatott a közönség, előbb Szoboszlai fejese ment el kicsivel a bal kapufa mellett, majd Szalai középre gurított labdájáról csak centikkel maradt le a becsúszó Holender. A 25. percben ismét Gulácsinak kellett védenie egy nem túl erős walesi lövésnél, két perccel később pedig Pátkai próbált ollózva gólt szerezni az ellenfél ötösének sarkáról, de nem találta el a labdát. Az első félidő végén Dzsudzsák bal oldali, megpattanó beadása után alakult ki veszély a walesi kapunál, de Hennessey kapus rávetődött a pattogó labdára.

Fordulás után tíz percnek kellett eltelnie az első nagy helyzetig, akkor Szoboszlai tüzelt 15 méterről alig a keresztléc fölé. A 60. percben Bale hibázott ziccerben, amikor a kapuval szemben, nyolc méterről Gulácsi kezébe pörgette a jobbról bepasszolt labdát. A következő negyedóra szinte eseménytelenül telt, majd a csereként beállt Kleinheisler lendületesebbé tette a magyarok játékát, 18 méteres lövése pedig hosszú idő után ismét próbára tette Hennessey-t, aki bravúrral hárított. A 80. percben Pátkai gyorsan és jól reagált egy lecsorgó labdára, s góljával a magyarok megszerezték a vezetést, így a walesieknek az egyenlítésért kellett küzdeniük a hajrában. A vendégek az utolsó pillanatig harcoltak a gólért, teljesen beszorították a magyarokat, de nem sikerült betalálniuk.

Az eltiltott Marco Rossit helyettesítő Cosimo Inguscio a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy tudták jól, hogy nem lesz könnyű ez az összecsapás.

„Mindazonáltal alaposan felkészültünk, kielemeztük a rivális erősségeit, tudtuk, hogy minőségi játékosokkal, jó fizikumú és állóképességű futballistákkal állunk majd szemben. Azt is tudtuk, hol tudnak gondot okozni nekünk, s néha nehéz pillanatokat is éltünk át. Voltak időszakok, amikor nagy volt a nyomás a kapunkon, de a játékosaink végig kitartottak, maximálisan megérdemelték a győzelmet” — nyilatkozott az olasz szakember.

Kiemelte, hogy amikor hiányzik a vezetőedző, a kispadon lévőknek nincs könnyű dolguk, de sikerült megoldaniuk a helyzetet. Elárulta, hogy a meccs előtti napokban nagy figyelmet fordítottak arra, hogy felkészüljenek Rossi hiányára, többféle forgatókönyvre, eshetőségre számítottak, így tudták, mikor hogyan reagáljanak.

Az Eb-selejtezők szeptemberben folytatódnak, a magyarok 9-én a szlovákokat fogadják.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott továbbra is százszázalékos hazai pályán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. január 29.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csokor újhagyma, 6 ek. olívaolaj, 1–2 szelet szikkadt kenyér, 50 dkg csirkemellfilé (darálva), 1 db tojás, só, ...