WHO: kétéves koruk előtt ne nézzenek semmilyen képernyőt passzívan a gyerekek
Utoljára módositva: 2019-04-25 11:24:47

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék semmilyen képernyő elé passzívan a gyerekeket a szülők, gondviselők.

A nemzetközi szervezet szerint kettő és négy éves kor között is legfeljebb napi egy órát, de inkább kevesebbet engedélyezzenek a szülők a gyerekeknek a tévé vagy más képernyő előtt, ideértve a számítógépes játékokat is.

A WHO új ajánlásai arra irányulnak, hogy a szülők ne ültessék passzívan a képernyők elé a kicsiket, ne adjanak a kezükbe tabletet vagy mobiltelefont szórakoztatásul. A szervezet ezzel a gyermekkori mozgásszegénység ellen küzd, mivel a kevés mozgás, testedzés globálisan vezető kockázati tényezője az idő előtti halálozásnak és az elhízás okozta betegségeknek.

A BBC News kiemelte, hogy a WHO először fogalmazott meg öt év alatti gyermekek számára ajánlást a fizikai aktivitással, mozgásszegény viselkedéssel és az alvással kapcsolatban.

Az új irányelveket a WHO vasárnap Glasgowban, az elhízással foglalkozó európai kongresszuson ismerteti részletesen.

Az ajánlások között szerepel, hogy a kisbabák egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, sokat mozogjanak, és legalább harminc percig a hasukon feküdjenek. Az újszülöttek számára fontos a 14-17 óra alvás, négy és 11 hónapos kor között pedig a 12-16 óra alvás ajánlott. Ebben a korosztályban egyszerre egy óránál többet ne töltsön a gyerek bekötve babakocsiban, ülésben vagy babahordóban – figyelmeztetnek a szervezet kutatói.

Az egy és két év közötti kisgyerekek számára napi legalább három órás fizikai aktivitást, legfeljebb egy órai képernyőidőt és 10-13 óra alvást ajánl a WHO. Ebben a korcsoportban szintén nem ajánlott egyszerre egy óránál több időre korlátozni a gyerekek mozgását, például a kocsiülésbe bekötve.

A WHO az ajánlásokat a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján fogalmazta meg. A képernyő előtt töltött idővel kapcsolatban azonban továbbra sem született olyan meghatározó kutatás, amely egyértelműen megállapítaná, milyen károsodásokat okoz, illetve milyen haszna lehet.

Juana Willumsen, az ajánlások egyik kidolgozója azt tanácsolta a szülőknek, hogy a passzívan a képernyő előtt töltött időt változtassák inkább értékes együttlétté: például olvassanak a gyerekeknek, mert az fejleszti a nyelvi készségeiket.

A szakértő szerint az olyan tévés gyermekprogramok, amelyek arra bíztatják a kicsiket, hogy mozogjanak közben, nézhetők, de ezeket is jobb, ha a szülő vagy gondviselő együtt nézi velük, és segít a feladatokban vagy abban, hogy be tudjanak kapcsolódni a tevékenységbe.

Az Egyesült Államokban 18 hónapos kor előtt nem ajánlják a gyerekeknek a képernyőnézést, Kanadában kétéves kor a határ – ismertette a BBC News hozzátéve, hogy Nagy-Britanniában nincs ilyen hivatalosan ajánlott limit.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Csaló csajok
Ma, 17:45
A CSALÓ CSAJOK-ban, ebben a kacagtató új vígjátékban Anne Hathaway és Rebel Wilson szélhámosnőket alakítanak; egyikük kisstílű, másikuk nagypályás. Egyesítik erőiket, és rászedik a férfiakat – hogy megszedjék magukat.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Bosszúállók: Végjáték
Ma, 21:25
Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Tervezel-e nyaralást az idén?
Mindenképpen, külföldi nyaralást tervezek
Igen, itthoni kirándulást tervezek
Legfeljebb egy-egy napos kirándulást, strandolást tervezek itt a megyében
Még nem tudom, hova megyek idén nyaralni
Nem nyaralok idén
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...