XII. Családi Hétvége és Gyermeknap
Utoljára módositva: 2017-05-31 09:04:26

Hétvégén gazdag programokkal várja az érdeklődőket a XII. Családi Hétvége és Gyermeknap. A rendezvény szervezői tegnap tartott sajtótájékoztatójukon ismertették a hétvégi programokat.

Stier Péter, a rendezvénysorozat főszervezője elmondta, hogy a G. M. Zamfirescu Művelődési Ház csütörtökön és pénteken szervez gyermeknapot a Kossuth-kertben az Identitas Alapítvánnyal együttműködve, június 2-án pedig a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont szervezi meg a Jeles Piros Pünkösd Napján néptáncgálát.

Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke a nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Tavaszkirálynő- és Májuskirály-választás programját ismertette. Tóth-Páll a kezdetek óta nagyon lényegesnek tartja, hogy a családi hétvégén a gyerekek és szülők együtt legyenek kint a természetben és együtt szórakozzanak. Ismertette a Májuskirály- és Tavaszkirálynő-választás történetét. Mivel idén Szent László-emlékév van, a plakátokon is Szent László hermája jelenik meg. Szent László kapcsolatba hozható az eseménnyel, hiszen lovagkirály volt, a lovagi címet a számos megnyert csatájáért, a keresztény magatartásáért és az adományozó szokásaiért kapta, éppen ezért példa lehet a mai ember számára is. A mályuskirály-választás igazán a Felvidékről származik, Mária Terézia idejéből, az alapja a pünkösdikirály-választás. Abban az időben a huszárok választottak maguknak királyt. Nemcsak a vitézség volt a fontos, hanem a közéletben való részvétel is, ilyen volt a bálokban való viselkedés és a példaadás. Mivel többen felteszik a kérdést, hogy milyen jogai vannak a Májuskirálynak és Tavaszkirálynőnek, Tóth-Páll azt javasolta, hogy az eddig megválasztottak alkossanak egy „törvényt”, hogy milyen jogokkal rendelkezzenek a további győztesek. Az idei győztesek jegyet kapnak a januárban megrendezésre kerülő A Magyar Kultúra Hete rendezvényeire, a koronát pedig a Felvidéki Rockszínház által bemutatásra kerülő Urunk László! Téged áldunk! című rockopera főszereplői adják át nekik.

A gyerekprogramokat Csák Gyöngyi, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés alelnöke ismertette. Vasárnap a gyerekek felvonulása 10 órától lesz az Északi Színház elől a Sugárúton át a Kossuth-kertig. A felvonulók között ott lesznek a 10-es Számú Általános Iskola mazsorettjei és az 501-es légió jelmezesei. A Kossuth-kertben számtalan program várja a gyerekeket és felnőtteket. Szombaton és vasárnap 10 órától állandó programokat szervez az Aranykapu Kulturális Egyesület és a Borókagyökér Egyesület.

Stier Péter hangsúlyozta, hogy szombaton kivetítőn lehet majd nézni a Bajnokok Ligája döntőjét, de előtte a nagyszínpadon látható lesz a Felvidéki Rockszínház előadása 16.30 órától, 18 órától Zoltán Erika, 19 órától Aradszky László lép színpadra, és először láthatja a közönség Szatmárnémetiben a Pa-Dö-Dő-t, a ’90-es évek népszerű magyar lányegyüttese először lép fel Szatmárnémetiben. A napot az újdonságnak számító electro swing party zárja, ennek hangulatfelelőse Orbán Zsolt (Pumi), a Harag György Társulat tagja.

A vasárnapi koncertek sorát Csordás Tibor (Fiesta) nyitja 17 órától, 18 órától a Roy és Ádám formáció lép a közönség elé, 20 órától pedig a karakteres dalszövegeiről és a sokszínű zenei hangzásvilágról ismert Kelemen Kabátban zenekar ad koncertet, a színpadi fellépők sorát pedig a Royal Team zenekar zárja, a mulatós zenét játszó szatmári zenekar koncertje 21.30 órától kezdődik.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...