XIV. Családi Hétvége és Gyereknap — kicsinek, nagynak ott a helye
Utoljára módositva: 2019-05-13 11:29:56

Hangulatos programokkal, finom ízekkel és remek koncertekkel várják ezen a hétvégén a Kossuth-kertbe a kicsiket és nagyokat egyaránt a XIV. Családi Hétvége és Gyermeknap szervezői. A programok péntek délután kézművesvásárral, gálával és koncerttel kezdődnek.

Még pár nap, és elstartol a szatmáriak egyik közkedvelt programkavalkádja, a Családi Hétvége és Gyereknap. A 14. kiadásnak, ahogyan azt már megszokhattuk, most is Kossuth-kert ad otthont, a programok pedig már május 17-én, pénteken elrajtolnak: az Aranykapu sziget délután háromkor tárja ki kapuit a megszokott kézműves-kiállítással és -vásárral, amely a rendezvénysorozat mindhárom napján várja az érdeklődőket, a Hagyományőrző Forrásközpont szervezésében pedig délután négytől igazi néptánckavalkád kezdődik; a Jeles Piros Pünkösd Napján néptáncgálán ezúttal is fellépnek a megye legjobb magyar néptánccsoportjai. A gála után táncház lesz, este kilenctől pedig a közkedvelt magyarországi zenekar, a Magna Cum Laude koncertezik.

Május 18-án, szombaton az Ady Endre Társaság szervezésében ismét egy izgalmasnak ígérkező vetélkedő keretében választják meg a Tavaszkirálynőt és Májuskirályt, eközben pedig a látogatók belekóstolhatnak az igazi szatmári ízekbe, nagymamáink konyhaművészetébe, hiszen a bogdándi, mezőpetri, sárközújlaki és kálmándi hölgyek ezúttal is ínycsiklandozó falatokat készítenek. A gyerekek az Aranykapu Népi Játszókertjében próbálhatják ki eleink játékait, a Borókagyökér Kézműves Műhelyében pedig szebbnél szebb alkotásokat készíthetnek, valamint népi gyermekjátékokat lehet játszani — választék pedig bőven lesz totyogók, picik és nagyok számára egyaránt. Újdonság a női gyógyító sátor, amelyben 10-től a népi gyógymódokkal való gyógyítással lehet ismerkedni, majd ki lehet próbálni a meridián tornát, de lehetőség lesz gyógymasszázsra és beszélgetésre is. Déltől interaktív kajakoktatás lesz a Kossuth-kerti tavon a Caiac Smile Egyesület szervezésében, egytől pedig az Alpha K9 Kutyakiképző Iskola kutyabemutatóját és interaktív előadásait lehet megtekinteni, de állatorvossal, kutyakozmetikussal és -kiképzőkkel is lehet beszélgetni. A nagyszínpadon szombaton este héttől a magyar könnyűzene egyik kiemelkedő alakja, Fenyő Miklós koncertezik, kilenctől pedig a Strangers zenekarral lehet bulizni.

Vasárnap, május 19-én délelőtt a gyerekeké lesz a főszerep, hiszen 10 óra 15 perctől az Északi Színház elől indul a kaplonyi fúvószenekar és a 10-es Számú Általános Iskola mazsorettjeinek kíséretével a gyermeknapi felvonulás egészen a Kossuth-kertig, ahol bábszínházi előadások lesznek a veszprémi Kabóca Bábszínház jóvoltából, de nem marad el a Gyermek ki mit tud? sem, a tanév folyamán az országos megmérettetéseken kiválóan teljesítő diákokat pedig ezúttal is díjazni fogják.

A már megszokott állandó programok — Partiumi Mesterségek Utcája, kézművesvásár és mesterségbemutató, Könyvutca, Borsziget, gyerekprogramok, sakkverseny, aikidobemutató — mellett vasárnap a Barátság Nyugdíjas Klub tagjai fánkot sütnek és csigatésztát készítenek, amihez csatlakozni is lehet, és aki esetleg szombaton lemarad, az ismét kipróbálhatja a kajakozást, illetve kutyabemutatón is részt vehet.

Késő délután újból benépesül majd a nagyszínpad és környéke: a magyarországi The Blackbirds Beatles-show-val érkezik a Kossuth-kertbe, a XIV. Családi Hétvége és Gyermeknapot pedig este nyolctól a Bagossy Brothers Company koncertje zárja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Tervezel-e nyaralást az idén?
Mindenképpen, külföldi nyaralást tervezek
Igen, itthoni kirándulást tervezek
Legfeljebb egy-egy napos kirándulást, strandolást tervezek itt a megyében
Még nem tudom, hova megyek idén nyaralni
Nem nyaralok idén
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 26.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...