Zajlik a csatornázás Fényen
Utoljára módositva: 2013-05-01 10:03:03

Napok óta ismét gőzerővel dolgoznak a munkások Mezőfényen, hiszen idén folytatódik a tavaly megkezdett kanalizálás a településen. Jelenleg a község főutcájában dolgoznak.

 

Jelenleg a község főutcájában dolgoznak a munkások

A Nagykároly melletti sváb településen már tavaly májusban megkezdték az Apaserv Rt. 13 települést magába foglaló projektjének keretén belül a kanalizálási munkálatokat, melyek — időjárástól és anyagi lehetőségektől függően — azóta is zajlanak, és remélhetőleg jövő év végéig be is fejeződnek. A községben körülbelül 10 kilométernyi szennyvízcsatornát, 6 km-nyi nyomás alatti vezetéket építenek ki, és két szivattyúház is épül. A hálózatra csatlakozik a település több mint 600 lakóháza, valamint a faluban működő intézmények, a szennyvizet pedig a Nagykárolyban működő szennyvíztisztító állomásra pumpálják. A téli „szünet” után a rendkívül jó időjárásnak köszönhetően az elmúlt napokban ismét megkezdték a munkát a kivitelező cég szakemberei. A községben eddig a Temető utcában, a Kaszárnya utcában, az Újsorban, az Erdő utcában, valamint a Cigánysoron — és az ezekhez tartozó kisebb mellékutcákban — sikerült befejezni a munkát, jelenleg pedig a település főutcájában dolgoznak a munkagépek, ami után a Csanálosi és a Mogyorósi utca lesz még hátra. A járdákat évtizedek óta szegélyező szilva- és más gyümölcsfákat kénytelenek kivágni a lakosok, hogy a járda mellett húzódó és a vezetékeknek helyet adó árkot ki lehessen vájni. Kérdésünkre Fényi Lőrinc polgármester elmondta, azért kénytelenek a járdák mellett vezetni a vezetéket, mivel az út mellett a gázvezetékek foglalják a helyet, és ez még mindig jobb megoldás, mint az út feltörése. A jelenleg zajló munkálatokkal párhuzamosan rövidesen elkezdik a községben a két szivattyúház megépítését is, melyek a Csanálos és Csomaköz felé vezető utakon, a „kisboltnál” és a „bikaréten” kapnak majd helyet. A csatornázási munkálatok befejezéséig azonban még számíthatnak némi kellemetlenségre a lakosok, hiszen nemcsak a házak kapubejáróját állják el adott esetben a munkagépek, de egyes utcákon közlekedni is alig lehet egy darabig. Jó hír viszont — amellett, hogy nemsokára ismét visszakapja régi formáját a település —, hogy amint befejeződnek a szennyvízelvezetéssel kapcsolatok munkálatok, megkezdik a község utcáinak újraaszfaltozását. Jelenleg a már befejezett Temető és Kaszárnya utcák aszfaltozására kértek engedélyt az önkormányzat munkatársai, és amint meglesz a licit eredménye, kezdhetik is az aszfaltozást, melyet a község önkormányzata önerőből old meg az erre a célra elkülönített pénzösszegből.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Pelyhes - Kalandra fel!
Ma, 17:00
Közeleg a hideg tél, ilyenkor a legtöbb madár délnek indul, hogy egy melegebb vidéken vészelje át a zord évszakot. Így tesz a kis Pelyhes családja is, ám Ő még túl pici a repüléshez, és egy véletlen folytán lemarad az indulásról. Mikor megérkezik a fagy, a kismadárnak minden bátorságára szüksége lesz, hogy megküzdjön a barátságtalan időjárással és megtalálja a családját. Szerencséjére a kalandban segítségére lesz megannyi új barát.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Peppermint: A bosszú angyala
Ma, 18:40
Riley North (Jennifer Garner), szerető anya és feleség élete egy pillanat alatt összeomlik, mikor férjét és kislányát egy brutális támadásban megölik. A kómából felébredt nő igazságot akar, de az elkövetőket – egy befolyásos kartell tagjait – a korrupt bíróság felmenti. Riley nem nyugszik, amíg le nem számol a tettesekkel: vérbeli harcossá képezi ki magát, hogy egytől-egyig kiiktassa a családja haláláért felelős bűnözőket. A mindenre elszánt magányos harcosnak nem csak az alvilág felbőszült embe
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az apáca
Ma, 20:40
A démonok köztünk vannak – van, akinek egy életen át sikerül elkerülnie őket, és van, akinek az a foglalkozása, hogy szembenézzen velük. 1952-ben a napfényes Rómából kis küldöttség érkezik egy isten háta mögötti fogarasföldi kolostorba. Borzasztó dolgok történtek a szomorú falak között, a klastrom mindig félhomályos, mindig hideg és barátságtalan folyosóin, és a jövevények (egy apáca, egy szerzetes és egy novícius) bízik benne, hogy hamar kiderítik, ki állhat a háttérben, és hazatérhetnek bizton
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. szeptember 25.
Párkapcsolata és hivatása közül néha csak az egyikkel, azután csak a másikkal foglalkozik minden erejével és nem találja az arany középutat.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. szeptember 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2-3 db padlizsán, 2 fej lila hagyma, 2 db paradicsom, 1 dl olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, ...