Zarándoklatok az Önátadás Évében
Utoljára módositva: 2014-03-21 10:40:01

Rómába, Lourdes-ba, Mariazellbe, a Szentföldre és a balti országok vallási szempontból legfontosabb pontjaira juthatnak el idén a zarándokok a szatmári püspökség szervezésében.

 

Az utazás lehetőségét kínálja a Szatmári Római Katolikus Püspökség hívei számára. A zarándoklat fizikai és lelki út egyben, a résztvevők nem csupán új helyeket ismerhetnek meg, de töltekezhetnek, hitéletük fejlődését segítheti a megszokottból való kimozdulás, a kegyhelyek meglátogatása, a csodák nyomait őrző vidékeken történő szemlélődés.

Erre idén először április 25. és 29. között Rómában nyílik lehetőség, ahol XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásán is részt vehetnek a zarándokok. Lourdes a második úti cél, amit Budapest—Bécs—Linz útvonalon érnek el. Meglátogatják majd a jelenés helyét, felkeresik a Szent Bernadett-templomot, és részt vesznek az Oltáriszentség körmeneten, valamint az esti gyertyás körmeneten. Az utazás június 22. és 30. között lesz.

 

Mariazell július 21. és 24. között látja vendégül a szatmári utazókat, akik Lilienfeld, Admont, Hallstatt és Seckau településeket is megcsodálhatják. Litvánia, Lettország és Észtország vallási szempontból legérdekesebb helyeit augusztus 27. és szeptember 4. között lehet megtekinteni, míg a szentföldi zarándoklat idén október 21. és 30. között kerül megrendezésre. Ez utóbbi a legtöbb látnivalót kínáló út, hiszen a keresztény hit legfontosabb helyszíneit foglalja magába — Jerikó, Betlehem, Kána, Názáret, Kafarnaum, Jeruzsálem, az Olajfák hegye, a Via Dolorosa és sok minden más érintésével.

 

A zarándoklatokra jelentkezni, azokról érdeklődni az 1 Decembrie 1918 utca 2. szám alatt, a Szatmári Római Katolikus Püspökségen személyesen lehet, valamint a 0261-714955, 0261-716451 és 0744-483444-es telefonszámokon Mekker Enikő szervezőnél. Részletes információkat találnak a szatmariegyhazmegye.ro oldalon is, a zarándoklatok linken.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Szörnyen boldog család
Ma, 15:00
Wishbonék messze nem a legboldogabb család. Emma, egy csőd szélén álló könyvesboltot vezet, míg férje, Frank túl sokat dolgozik és szenved zsarnok főnökétől. Öntudatos lánya, Fay, épp az első szerelmet éli meg, míg fiát, a kis zsenit, Maxot csúfolják az iskolatársai. De ez még nem minden! Egy jelmezes buliban egy gonosz boszorkány szörnyekké varázsolja őket: Emma vámpírrá, Frank Frankenstein szörnyévé, Fay egy múmiává, Max pedig egy vérfarkassá változik. Kalandos hajsza indul a banya után a fél
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. október 18.
Ma valahogy nem tud rendet tartani maga körül, ami a belső zűrzavar kivetülése. Ne keseredjen el, ezután a rendrakás megnyugtató fázisa következik majd.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...