×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A 16 éven felüliek oltási kampányát is szervezik

2021.05.11 - 09:00
Megosztás:
A 16 éven felüliek oltási kampányát is szervezik
Fotó: MTI
A 16. életévüket betöltött diákok körében is oltásnépszerűsítő kampány kezdődik a Szatmár megyei tanintézményekben a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség közötti megállapodás értelmében, tudtuk meg Anişoara Boitor főtanfelügyelőtől.

Az immunizálás népszerűsítését célzó kampány Altfatter Tamás ötlete alapján született. A kormánymegbízott megkeresésünkre elmondta, hogy a főtanfelügyelő kedden találkozót tart az iskolaigazgatókkal, azon intézményekével is, ahol működnek olyan osztályok, melyekben 16. életévüket betöltött gyerekek tanulnak, ezt követően minden iskolaigazgató tájékoztatja a pedagógusokat a teendőikről, az osztályfőnökök pedig szülői értekezletet tartanak majd, ahol ismertetik a kiskorúakra érvényes szabályzatot a szülőkkel.

Azok a szülők — elégséges egyik szülő írásos beleegyezése —, akik beleegyeznek gyerekük beoltásába, aláírnak egy beleegyező nyilatkozatot, melynek alapján a 16. életévét betöltött diák megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást. A jóváhagyó nyilatkozatokat az iskolaigazgatók összegyűjtik és továbbítják a tanfelügyelőségre, ahol legkésőbb május 18-ig összesítik majd a diákok létszámát.

Az összegyűlt diákoknak egy külön oltási pontot alakítanak majd ki, ahol be tudják őket oltani külön előjegyzés nélkül, összegzett Altfatter Tamás.

Szatmár megyében 7988 16–18 év közötti tanulót tartanak számon, közülük 5186 Szatmárnémetiben, 1255 Nagykárolyban, 588 Avasfelsőfaluban, 230 Tasnádon, 159 Sárközújlakon, 578 pedig vidéki tanintézményekben tanul, derül ki a tanfelügyelőség tájékoztatásából. Mint megtudtuk, a 16. életévüket betöltött fiataloknak jelenleg is lehetőségük van a védőoltást kérni bármelyik oltóponton, azonban szülői kísérettel vagy a szülők írásos beleegyezésével kell hogy menjenek. Erről a lehetőségről viszont kevesen tudnak.

Ezt a korosztályt a Pfizer–BioNTech-oltóanyaggal immunizálják. Szejke Ottilia helyettes főtanfelügyelő a diákok oltásával kapcsolatosan elmondta, hogy a 16 évesek már el tudják dönteni, mit szeretnének, és könnyebb meggyőzniük szüleiket is szándékukról, ezért is tartja jó ötletnek ezt a kampányt. A tanfelügyelőség aktívan részt vesz a szervezésben, az extracurriculáris tevékenységért felelős szaktanfelügyelő tartja a kapcsolatot az iskolaigazgatókkal, ő gyűjti be és összesíti majd az adatokat.

Sógor Beáta

 

 

Ingyenes eb sterilizálási és élősködő-mentesítési akció
Bécsi állatorvosokkal közösen szervez akciót a szatmárnémeti Ham ham Egyesület a Mobovet állatorvosi rendelő és a Szatmár megyei Prefektusi Hivatal március 2. – 4. között.
Megint zajlik a csip nélküli kutyák azonosítása
Megkezdődött az ingyenes ebvakcinázási akció Szatmár megyében, de „nem kutyát oltanak, hanem csipet”. Házalni fognak az állatorvosok, jelenteniük kell ha azonosító nélküli kutyát találnak.
Influenza: két patikában oltanak Szatmár megyében
Hétfőn, október 2-án elrajtolt Romániában az influenza elleni oltási kampány. Új szabályozás lépett életbe, mostantól a vakcinát az igénylőnek kell kiváltania a patikából, amivel vagy visszamegy a családorvoshoz, vagy a patikus oltja be. Szatmár megyében egyelőre két patikában oltanak.