×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

A boltokban már karácsony van

2020.11.19 - 08:28
Megosztás:
A boltokban már karácsony van
Elkezdődött a versengés a karácsonyi vásárlók kegyeiért, nincs szatmári bevásárlóközpont, amelyikben ne jelentek volna meg valamilyen formában az ünnepre szánt termékek.

Vágott fenyőt talán még kicsit korai vásárolni, és sok vásárló számára kérdés lehet az is, milyen állapotban lesznek ezek, mire a helyükre kerülnek a lakásban, ennek ellenére a szatmári nagyáruházak előtt már megjelentek a karácsonyfának való fenyők. Cserepes, azaz gyökérrel rendelkező fenyőket is árulnak — főleg a barkácsboltok —, ezek talán jobban elviselik majd a várakozást karácsony elérkeztéig, de azzal kapcsolatban, hogy kiültetésük után újra megfogannak, sok kertész tamáskodik.

Nem biztos, hogy megmarad

Több szatmári kertészt is megkérdeztünk arról, milyen esélyt látnak a cserepes fenyők kiültetés utáni túlélésére, elmondásuk szerint ha ők fenyőt ültetnek át, a méteres példányokat is legalább egy méter átmérőjű földlabdával mozgatják. A cserépbe kényszerített fenyők gyökérzetét nagyon visszavágják, hiszen óriási súlyuk lenne, ha méretesebb lenne a gyökerük körüli föld, és termetes lenne a vödör vagy a cserép is, amiben szakszerűen elférnek. Tíz cserepes fenyőből átlagban kettő éli túl a vízkereszt utáni kiültetését; nem csak a gyökérrendszer mérete és épsége az, ami számít, hanem az is, hogy milyen talajba van kiültetve, és mennyire szakszerű az ültetés.

Díszek és tartós édességek

A fenyőkénél sokkal kisebb kockázattal karácsonyi díszeket és édességeket is be lehet már szerezni a szatmári bevásárlóközpontokban, több mint egy hónappal az ünnep előtt már meg is jelentek az ünnepi termékek a boltok polcain. A fogyasztóvédelem mindenkit arra kér, hogy az elfogyasztásra kínált karácsonyi áruk vásárlásakor figyeljenek oda, nehogy a tavalyi szezon után beszedett áru legyen eléjük téve most; minden termék esetében vizsgálják meg annak szavatossági idejét, hogy nincs-e lejárva. Ha lejárt terméket találnak, első lépésben a bolt munkatársainak szóljanak, hogy lejárt áru van a polcon, szóban, egyszerűen, nincs szükség a jóindulatú bejelentés későbbi bizonyítására. Ha a szóban forgó termékek a bejelentést követően sem tűnnek el, azokat továbbra is forgalomban tartja az üzlet, érdemes a fogyasztóvédelem munkatársainak is elmondani, melyik üzletben, melyik nap melyik órájában mit tapasztaltak.

Fenyőárak

Az egyméteres, cserepes nordmann fenyő ára 120–140 lej, a 80 centisnek az ára 86 lej. Szürke lucot 130 centis méretben 108 lejért árulnak, a 130 centis szúrós lucnak (Pigea pungens) 100 lej az ára, a méteres dán kék ezüstfenyő ára cserépben 108 lej.

Műfenyőket is lehet már venni, akár előre feldíszített formában is, mérettől és a díszítés összetettségétől függően 150–700 lej közötti áron. Van olyan műfenyő is, amelyiknek ágába az égők már előre bele vannak vezetve, tehát ezzel sem kell az embernek bajlódnia; ilyet 200–300 lejes árban kínálnak eladásra ebben az időszakban Szatmárnémetiben.

Princz Csaba

 

Bontsunk a környékről való bort a karácsonyi ételekhez!
Nem kell interneten keresgélni, futárszolgálatra várni ha jó bort akarunk inni karácsonykor, helyben is elérhetőek igazán exkluzív nedűk is, sok a jó bor Szatmárban, Szilágyban, vagy a partiumi régióban.
Forró tea, forralt bor és vörös hagymás zsíros kenyér
Karácsonyi díszekkel, házi készítésű finomságokkal és egyéb harapnivalókkal volt tele kedd délután a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont karácsonyi vására. A forró tea fogyott ki elsőnek, de csak azért nem a forralt bor, mert azt mindig utána töltötték.
Nem lesz fehér karácsonyunk
Mostanában már nem is igazán az a kérdés, hogy fehér lesz-e a karácsony, hanem az, hogy megdől-e valamelyik korábbi melegrekord. Szilveszter éjszaka sem fogunk fázni.