×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

A CNSU mérlegeli a maszkviselés kötelezővé tételét minden megyében,ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket

2020.11.02 - 18:25
Megosztás:
A CNSU mérlegeli a maszkviselés kötelezővé tételét minden megyében,ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket
Mérlegelni fogja hétfői ülésén az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a kültéri maszkviselés kötelezővé tételét minden olyan megyében, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket - jelentette ki Ludovic Orban.

A miniszterelnök azt mondta, hétfőn 19 órától ül össze ismét a CNSU, az ülés napirendjén a járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékének frissítése és egyéb intézkedések szerepelnek. "A CNSU ugyanakkor tárgyalni fog a kültéri maszkviselés kötelezővé tételéről minden olyan megyében, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket" - fogalmazott.

Orban hozzátette, a javaslat a CNSU-tól származik, ahhoz, hogy gyakorlatba ültessék, kormányhatározatba kell majd foglalni, amire vélhetően a csütörtöki kormányülésen kerül sor.

A kormányfő elmondta még, hogy részt vett hétfőn a prefektusokkal, illetve a járvány kezelésében illetékes más intézmények vezetőivel tartott távértekezleten. Ezen ismét kérte az intenzív terápiás ágyak számának növelését, valamint a megyei közegészségügyi igazgatóságok munkájának gördülékenyebbé tételét főleg a járványügyi kivizsgálások tekintetében, hogy a fertőzés igazolását követő 24 órában tudják elrendelni a fertőzött kontaktjainak karanténba helyezését.

Emellett "határozottabb döntéshozatalt" követelt a miniszterelnök azoknak a településeknek a vesztegzár alá vonását illetően, amelyeken a fertőzöttségi ráta jelentősen meghaladja a 3 ezreléket. AGERPRES

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív
Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.
Ismét kötelező a védőmaszk viselése a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban!
Az utóbbi időben ismét elkezdett terjedni a COVID-19 vírus egy újabb variánsa, ami nem veszélyesebb, mint az eddigi variánsok, viszont rendkívül gyorsan terjed. Mivel Szatmárnémetiben és Szatmár megyében is megnövekedtek az esetszámok, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház úgy döntött, hogy óvintézkedéseket vezet be.
Művész inspirálta maszkokkal készülhetnek a farsangra a diákok
Saját arcukból, illetve Erdős I. Pál kerámia maszkjaiból ihletődve készíthették el saját maszkjaikat a Kölcsey hatodikosai — a Márk-Nagy Ágota vezette múzeumtúrára március végéig várják a diákokat.