A családról

A család képezi az emberi társadalom alapsejtjét, és mint ilyen, állandó támadásoknak van kitéve. Az alábbiakban szeretném megvilágítani a család különleges helyzetét a XXI. század második évtizedében.

Az első és a legfontosabb romboló tényező a családra nézve az általános erkölcsi válság, amelyben most található az emberi társadalom. Az erkölcsi válság egyenes következménye a neoliberális eszmék térhódításának. Ezen eszmei áramlat szerint mindent szabad és mindent lehet csinálni, teljes felelősség nélkül, és lehet élni családi meghitt melegség nélkül is. Szerintük a család megkötöttséget jelent, gátolja az emberi kiteljesedést. Szerintük elég, ha csak alkalmilag összeállnak, mint az állatok. Mikor az egyik fél megunja, veszi a kabátját és odébb áll. Egyes országokban már törvényesítették a melegek párkapcsolatait. Ezekben a dolgokban semmibe veszik a gyerekek jövőjét és érdekeit. De lássuk csak, hogyan jutott ide az emberi társadalom? Az emberi társadalom a XX. században borzalmas dolgokon ment keresztül: világháborúk, kommunista diktatúrák kialakulása, majd bukásuk, atomtámadás Hirosimára, holokauszt stb. És Nyugat-Európa, valamint Amerika tobzódása a jólétben. A fenti tényezők mind befolyásolták a család mai formájának kialakulását és a család szerkezetét. A családok általában háromszintűek voltak, a legfelső szinten voltak a nagyszülők, a másodikon a szülők, a harmadik szinten pedig a gyerekek. Ez a család-felállás meghatározta a munkamegosztást a családban. Mára már a nagyszülők nem laknak együtt az utódokkal. Nem segítenek már a családnak a házimunkában, a gyermek nevelésében, és nem foglalkoznak a gyermekek vallásos nevelésével sem. A fenti dolgok mind a fiatal anyára maradnak, amellett, hogy az anyának munkahelye is van. Nem csoda, hogy ilyen esetben a fiatalasszony szerep nem túl vonzó. A múlt századi materialista gondolkodás térnyerése megakadályozta a mai szülők vallásos nevelését (tisztelet a kivételnek), mely nélkül nehéz elképzelni egy harmonikusan fejlődő családot. A mai világban a fiatalok nem nagyon házasodnak, hanem alkalmilag összelaknak. Ez nem más, mint menekülés a családi gondok elől és a felelősség elől. A másik káros jelenség a családra nézve a válások nagy száma. A házasságok fele vagy még több felbomlik, ami ijesztő, és veszélyezteti a további generációk fejlődését. A váló házaspárok szörnyű lelki traumának teszik ki a gyerekeiket. A balhét nem az elvált szülők viszik el, hanem a gyerekeik. Felvetődik a kérdés, hogy mit lehetne tenni, hogy a család visszaszerezze az évezredek által kialakított funkcióit? Az első és legfontosabb, hogy a családanya, ha akar, maradjon otthon a családban, és ne foglalkozzon más dolgokkal, mint például a karrierépítés. A férjnek annyit kellene keresnie, hogy el tudja tartani a családját. Fokozni kellene az utódok vallásos nevelését, óvodás- és iskoláskorban. A családanyának szociális támogatást kellene adni, ami 70%-a lenne egy átlagfizetésnek. A pártok, civil szervezetek ne egymást támadják, hanem minél többet tegyenek a közös jóért. Ki kellene alakítani egy XXI. századi stratégiai családmodellt, melynek alá lenne rendelve minden gazdasági, társadalmi és szociális tevékenység. Legyenek továbbra is négyévenként választások, de a feladatokat egy családmodellben kellene kialakítani. A választás után a győztes nem rúgná fel az előző kormány eredményeit, hanem a stratégiai családmodellben levő feladatokkal folytatná az előbbi kormány tevékenységét.

Én tudom, hogy ez az egész utópia, és hogy nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, de mint stratégiai célért lehetne dolgozni érte és lépésről lépésre meg lehetne valósítani. Van egy mondás, hogy Isten malmai lassan őrölnek, de biztosan. Nekünk is ilyen irányban kellene tevékenykednünk. Mert nincs más út.

Szabó Tibor