×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
6 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

A koalíciós megállapodást kiegészítő dokumentumot írtak alá a koalíciós pártok vezetői

2021.04.21 - 08:39
Megosztás:
A koalíciós megállapodást kiegészítő dokumentumot írtak alá a koalíciós pártok vezetői
A kormánypártok vezetői a koalíciós megállapodást kiegészítő dokumentumot írtak alá, amely az egymás közötti bizalmat hivatott erősíteni, illetve elősegíti majd a kormány jobb működését - nyilatkozta a keddi koalíciós ülést követően a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Ludovic Orban rámutatott, a kormánykoalíciót alkotó alakulatok tudatában vannak felelősségüknek a jó kormányzás biztosítását, a parlament előtt felvállalt kormányprogram gyakorlatba ültetését illetően.

"Azok, akik arra fogadtak, hogy nem fogunk megállapodni, hiú ábrándokat kergettek. Olyan koalíció a miénk, amelynek tagjai együttműködnek egymással, kölcsönös tiszteletre, bizalomra, szolidaritásra alapuló párbeszédet folytatnak, és az foglalkoztat bennünket elsősorban, hogy a román állampolgárok életét jelentős mértékben javító kormányzást folytassunk" - fogalmazott.

AGERPRES

Jogerősen is párttag és alpolgármester marad Ghiarfaş
Hivatalosan, írásban is megkapta a szatmárnémeti alpolgármester a nagyváradi bíróság jogerős ítéletét: el lett utasítva pártja keresete, amelyben azt kérték, bírósági ítélet vegye el Adelin Ghiarfaş párttagságát.
Adrian Cozmának már az iskola sem szent
Utcára tenne sok száz óvodást és sok ezer diákot a parlamenti képviselő csak azért, hogy elérje: Szatmárnémetiben a város ne bérbe vett, történelmi magyar egyházi tulajdonban lévő épületekben működtesse az oktatást.
Magyarokat elgázosítani akaró focistával erősítenek a szatmári liberálisok
A liberális pártnak lett tagja az az egykori focista, aki magyarellenes kirohanásával lett tétel a román diszkrimináció-ellenes tanács által elmarasztaltak lajstromán. Nevezetessé szeretné tenni Szatmár megyét!