×
2020. 05 25.
Hétfő
Orbán
15 °C
Erős felhősödés
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.44 RON
100HUF = 1.38 RON
Olvasó hangja

A koronavírus leckéje

2020.03.30 - 13:36
Megosztás :
  • A koronavírus leckéje

    Szánalmas harcot vív az emberiség a természet, a természetesség ellen. Egy parányi, szemmel láthatatlan vírus, Isten teremtménye megleckéztette a kék bolygó fő bérlőjét, aki már-már szeretné kisajátítani maga számára a világmindenséget. Végigsöpört Kínán, az Európai Unión, Amerikán, lassan Földünk legtöbb országán. Térdre kényszerítette az atomhatalmakat, pénzügyi vezetőket, ideológusokat és a kisembert egyaránt. A saját hatalmát építő emberiség, annak szószólói tanácstalanul állnak a jelenséggel szemben. Azaz hogy a fejlett tudomány és technika, az emberközpontú és liberális világ minden eszközével ellenszegülnek a természetnek.

    „A természetet el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet” — igaz a mondás. A természet visszavág, megtartja évezredes, évmilliós szokásait. Ő képviseli az örökkévalóságot, nem mi, a bérlők, a lassacskán zárt burokban mesterséges világot kialakítók, akik egyre inkább eltávolodtunk tőle vélt boldogságunk, felemelkedésünk érdekében. Megtagadtuk, önző módon a szó szoros értelmében lábbal tiportuk. A saját érdekeinket, becsvágyunkat, kapzsiságunkat helyeztük előtérbe.

    Kialakítottunk egy olyan mesterséges világot, külső és belső életteret, amely számunkra kényelmesnek, boldogítónak, üdvösnek tűnik. Egy „tápos” világot sok-sok virtuális elemmel, amelyben csökkent az alkalmazkodóképességünk. Nehogy csapdába essünk! A számítógépes foci ugyanis sohasem pótolhatja a laszti kergetését a grundon, a haladó technikai szinten megtartott online órák pedig a tanítást és a nevelést egyaránt felvállaló pedagógussal kialakított személyes kapcsolatot. És minél inkább elmélyülünk ebben a virtuális térben, annál inkább ráébredünk, hogy a természetes életteret nem pótolhatja semmi sem. Számítógépen kreált műételekkel, messengeren elmormolt szerelmi vallomásokkal aligha kerülünk közelebb a valós boldogsághoz, életünk legfőbb céljához és értelméhez.

    Kétségtelen, hogy az emberiség egy olyan fejlettségi szintre jutott, ami megadja a lehetőséget arra, hogy gazdag eszköztárával számára valóban boldogító életteret alakítson ki. Lehetőséget ad a belső és a külső világ, a mesterséges és a természetes közeg összhangjának a megteremtésére. Hatalmas potenciált hordoz magában. Hatalmasat, de nem örökkévalót. Az állatvilágból felemelkedett ember isten szeretne ugyan lenni, és már-már annak képzeli magát, de sohasem jut el a halhatatlanság és örökkévalóság szintjére.

    A parányi koronavírus a hatalmas Teremtő alkotása. Akárcsak mi magunk a bűnbe eső Ádám és Éva óta. Az általa okozott világjárvány a Jóisten mindenekfelettiségét hirdeti. Arra figyelmeztet, hogy rövid távon győzelmet arathat, csatákat nyerhet az emberiség, a háborút azonban elveszíti, amennyiben ellenszegül a természet erőinek. Sőt, szánalmassá, tragikomikussá válhat alkotója szemében. Hiába ragaszkodik görcsösen mesterséges megvalósításaihoz, a természet erői felett nem arathat végső győzelmet.

    Járványok mindig előfordultak az emberiség története során, sőt, azon kívül is az állatvilágban. A középkorban a gyógyíthatatlannak tartott pestis és lepra, a nagyon ragályos fekete himlő, a víz útján terjedő kolera és tuberkulózis, az első világháborút követő spanyolnátha, a kétezres évektől a légúti panaszokat okozó SARS. Mindannyian az emberiség mesterséges mozgásának a termékei háborús vagy békeidőben. A selyemúton keresztül terjedő pestisjárványoktól az állandó nyüzsgés-mozgás, utazás során hurcolt koronavírusig. A megelőzéshez bevezették és azóta is alkalmazzák a karanténba helyezés módszerét, a misztikus negyven napon át tartó elkülönítést. Közben azonosították a kórokozókat, rengeteget fejlődött az orvostudomány.

    A középkorban hatalmas erővel dühöngő „fekete halál” járványok társadalmi hatásai gyökeresek voltak, hiszen az emberiségnek szembesülnie kellett élettere és mentalitása korlátaival. Érdemes megszívlelnünk a pestisjárványokkal járó következtetéseket: „Megrendült a vallásos hit, a társadalmi rend, a középkori statikus világkép, meglazultak a családi kapcsolatok, megszűnt a közbiztonság, a városi közigazgatás, az áruforgalom; a városok túlélői a teljes aszkézis és a féktelen hedonizmus között hányódtak ide-oda. A halál képe mindent beárnyékolt, s a carpe diem vigasza felett ott lebegett a memento mori fenyegetése. Egyetlen haláltánc volt az élet, mivel akkor a halál nem volt társadalmi tabu, mint korunkban.”

    A lakosságot megtizedelő járvány túlélői hálából — ma már számos város főterén megtalálható, kultúrtörténeti jelentőségű — pestisoszlopokat állítottak. Levonták a következtetéseket, emlékeztek a halálra, és folytatták isteni áldásként megőrzött életüket. A teremtés és a természet rendje szerint. A természet szelekciójaként elfogadva a járvány létezését.

    Az állatvilág nem a demokráciára épül, a nagy oroszlánt nem a kis egerek „szavazata” teszi az állatok királyává. Az ember élete azonban manapság a lehető legszorosabban (időnként görcsösen, természetellenesen, már-már aberránsan) kötődik az emberi jogok egyenlőségéhez, a hátrányos helyzetűek felkarolásához, a rászorulók pozitív diszkriminációjához. A demokrácia szószólói azonban nem hangsúlyozzák eléggé a kötelezettségeket, ezért sokszor az azoknak eleget tevők válnak hátrányosan megkülönböztetettekké. Egyetlen példa csupán: a liberális társadalmak többet foglalkoznak a migránsok helyzetével, mint a többséget kitevő saját polgáraik érdekeivel, pedig előbbiek többek között — ma már kimondhatjuk és ki is kell mondanunk — potenciális egészségügyi kockázat forrásai lehetnek.

    Az istenfélő keresztyén ember elfogadja a Teremtő mindenekfelettiségét, a szabadelvű személy saját kezébe helyezi sorsát. A világjárvány beköszöntével más-más ideológiák alapján egyetértettek a legfontosabb, humánus teendővel: az emberi élet védelme bármely áron. Járványügyi intézkedések, határzár, szükségállapot. Felbecsülhetetlen gazdasági veszteséggel, beláthatatlan következményekkel. A legyengült szervezetű, betegségekkel küszködő, idős személyek életben maradási érdekének lett alávetve az életerős, otthonaikban karanténtespedtségre ítélt, kiürülő pénztárcájú többség. De vajon mégis milyen áron?

    Érdekes kísérlet lenne, legalábbis elméleti síkon, ha egy-egy ország, országcsoport nem hozna drasztikus és költséges intézkedéseket a járvány megfékezésére, hanem a természetre bízná. A minimálisan elvárt megelőzésen túl hadd terjedjen a vírus, és betegítse meg, majd immunizálja a lakosság jelentős részét. A munkaképesek úgyis túlélik, a nyugdíjasok pedig ezentúl kevesebbe fognak kerülni a kisebb veszteségekre számító nemzetgazdagságnak. Mondhatnánk, hogy ez nem lenne sem emberséges, sem szolidáris, legfeljebb kifizetődőbb.

    Nehéz gondolatok, nehéz kérdésfeltevés.

    Bonyolulttá, nagyon bonyolulttá vált az életünk. Miközben hiábavaló a politikusok, művészek, tudósok, sportolók igyekezete, sőt, még a diktátorok önámítása is, a világon jelenleg a legismertebb élőlény neve: koronavírus. A toplistákat vezető emberi hírességek ismertsége eltörpül mellette. Bizony, a piciny koronavírus hatalmas leckét adott az emberiségnek. A következtetések levonása, a rövidebb-hosszabb távra megváltozott vagy változásra szoruló világrendre való berendezkedés azonban még várat magára.

    Ábrám Zoltán

    Cookie