×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

A lakónegyedek korszerűsítésére fókuszálnak

2021.03.19 - 07:21
Megosztás:
A lakónegyedek korszerűsítésére fókuszálnak
Múlt héten egyeztetett Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere az Északnyugati Fejlesztési Régió igazgatójával, Marcel Boloşsal, korábbi európai alapokért felelős miniszterrel. A kórház- és iskolafejlesztések mellett a lakónegyedek korszerűsítése is terítéken volt.

„Maratoni hosszúságú egyeztetés volt ez Marcel Boloş igazgató úrral, és meggyőződésem, hogy nagyon eredményes tárgyalásokat folytattunk le. Persze az egyeztetést megelőzően sem tétlenkedtünk, hiszen kollégáimmal már készítettünk egy megvalósíthatósági előtanulmányt, mely több fontos résszel is foglalkozik: első lépésben egy újabb elkerülő út épülne Nagykároly mellett, mely a Szatmárnémeti felé vezető főúthoz csatlakozva a Kaplony, Csanálos felőli részen haladna, és a már meglévő elkerülő utunkkal szemben fejeződne be, a Nagyvárad felé haladó részen becsatlakozna a város előtt található körforgalomba.
Az elkerülő út így egyfajta körgyűrűvé alakulna, mivel a magam részéről nem tartom elképzelhetetlennek, hogy tíz éven belül még nagyobb legyen a közútjainkra nehezedő forgalom terhe, mint a jelenlegi. Ez a növekvő forgalom romló levegőminőséget és életminőséget eredményez. Szükségünk van újabb elkerülő útra, hiszen a már meglévő is sokat segített azzal, hogy a Nagykárolyon áthaladó forgalmat kivezette a városból. Ezáltal nem csak a kamion- és a személyforgalom csökkent, de a levegő minősége is sokat javult a városban.
Egy másik fontos fejlesztési terület a lakónegyedek korszerűsítése. Komoly elmaradásunk van azokkal a lakosokkal szemben, akik a Republicii és Eliberării lakónegyedekben élnek, hiszen ezeken a részeken nem végeztünk fejlesztéseket. Ezt az ott élők rendre fel is róják nekem, s igazuk is van. Készül azonban egy projekt, mely révén folytatnánk a Mihai Viteazul 1-es és 2-es lakónegyedek korszerűsítését, mivel ott is van még teendőnk bőven, illetve megújítanánk ezt a két lakónegyedet is.

hirek/2021/marcius/19/republiciink-tunde-4.JPG


A harmadik pillére a tervezett „projektcsomagunknak” a még le nem aszfaltozott, illetve félbemaradt utcáink burkolására vonatkozik. Először úgy terveztük, hogy kölcsönből finanszírozunk beruházásokat, azonban Boloş igazgató úrral egyeztetve arra a következtetésre jutottunk, hogy van erre más mód is, hiszen vannak erre pályázati lehetőségek, így nem jelentene akkora terhet az önkormányzatnak a megvalósítás.
A Mobilitás projektjeink révén a főútnak például csak az a része újult meg, ahol a városi buszjárat halad majd, így a Mioriţei utcától a Nagykároly város határát jelző tábláig pocsék állapotban maradt a főút. A tervezett projektek révén ezt a szakaszt is meg tudnánk újítani, illetve az abban az övezetben lévő, aszfaltburkolattal még nem rendelkező utcákat is leaszfaltozhatnánk. Tudatában vagyok annak, hogy sokakban felvetődik a kérdés, hogy mégis mikor történik majd meg mindez, de egyelőre annyit tudok biztosra ígérni, hogy dolgozunk azon, hogy minél hamarabb biztosíthassuk a megfelelő körülményeket a nagykárolyiaknak” — fejtette ki Kovács Jenő.

Giurgiu-Kovács Mónika a nagykárolyi RMDSZ polgármesterjelöltje
Zsúfolásig megtelt a Nagykárolyi Városi Színház pénteken délután. Itt szervezték meg a helyi RMDSZ rangsoroló közgyűlését, melyen arról is döntés született, hogy ki lesz a Szövetség színeiben induló polgármesterjelölt.
Egy egész család került mérgezés miatt kórházba
Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, két felnőtt és két gyermek, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg. Az egyik gyermek kritikus állapotban van.
Kárpótolják a többnapos nagykárolyi áramszünet károsultjait
Több mint 175 ezer lejes kártérítést ítéltek meg azoknak a lakosoknak, akiket érintett a 2015-ös, több napig tartó nagykárolyi áramszünet. Három napnál is tovább maradt akkor áram nélkül a város mintegy fele.