A megoldás kulcsa

Túl sok dolga nem volt diák korában a közintézményekkel, csupán olyan esetekben, amikor személyi igazolványt készítettek számára, esetleg útlevelet. Ilyen esetekben is csak a jelenlét volt a fontos, minden egyebet az édesanyja végzett el, aki úgy érzi ma is, hogy mindenben segítenie kell gyereke sorsának alakulását. A folytonos segítségnyújtásnak és az állandó megkímélésnek már megvannak a következményei, a buzgó édesanya mégis abban a hitben él, hogy lesz ideje még a fiának eleget intézkedni élete során. 
Ákos mindig látta, hogy valami nem jól működik sem a családi életében, sem a társadalomban, ezeket a hibákat pedig csak akkor lehet kiküszöbölni, ha elég sok ember érzi ennek a szükségességét. Azok a fiatalok, akik Ákoshoz hasonlóan nőnek fel, egy idő után oda jutnak, hogy értékelik azt, amit kapnak, az viszont, hogy ők is adjanak, meg sem fordul a fejükben. Évtizedekkel ezelőtt az iskolákban még gyakran elhangoztak a nagy szavak — ezeket a szülők is megerősítették —, hogy mennyire fontos a kitartás, az alázat és a hit, mert csak ezek birtokában lehet előre haladni. Ma már közhelyeknek nevezik ezeket a jó tanácsokat, nem ismételgetik sem a szülők, sem a pedagógusok. Ma már az a szokás, hogy a szülők elfoglaltságuk miatt a gyerekeket iskolába küldik, hogy ott majd a pedagógusok oktassák őket, az iskolában a tanárok leadják az anyagot azzal a tudattal, hogy a diák a saját érdekében megtanulja azt, a nevelés pedig a legtöbb gyerek és ifjú életéből kimarad. 
Ákos, amikor felvételizett a közigazgatásira, azt remélte, hogy ott mindent megtanul, ami szükséges a családi és a társadalmi élet helyreállításához. Amikor erről beszélt, sokan mosolyogni kezdtek, és nem szóltak semmit, nem akarták Ákos kedvét venni, lerombolni az illúzióit. A világban végbemenő változások nagyon gyorsak, nem lehet követni azokat, még akkor sem, ha létezik a kitartó erő, az is lehetséges, hogy éppen emiatt következik be a csalódás, mert lehet valaki bármilyen türelmes és kitartó, ha korszerűtlenné és értelmetlenné válik olyan célokért küzdeni, amit nem lehet érvényesíteni a mindennapokban. Amikor megjelenik az új, és az emberek nagy részét magával ragadja annak szele, mindent felülír, nem lehet tenni semmit annak a megakadályozásáért, és nem is érdemes. 
Ákos látja, hogy nem jól működnek a dolgok, de nem látja a kiutat a korszerűtlenségből, nem látja, mit lehet tenni, hogy beleszólhasson a jövő alakításába. Véleménye szerint — ezen a téren is, mint az élet minden területén — csak akkor lehet javítani, ha megtaláljuk és elismerjük a hibákat, ha konkrétan tudjuk, mi az, amit tenni akarunk, ha megvan az ok, ami miatt valami nem jól működik. Megválaszolatlan kérdés: hogyan tud valaki eleget tenni komoly társadalmi elvárásoknak, ha a saját családi vagy magánéletét sem tudja zökkenőmentessé tenni? Gyakran hallunk könnyelmű kijelentéseket, hogy a magánéleti problémákat nem szabad kivetíteni a munkahelyre, senkinek sem áll ez a szándékában, de nem élhet senki kettős életet, meg lehet játszani bizonyos viselkedési formákat, de az nagyon könnyen felismerhető. 
Az elmúlt egy év jó alkalom volt arra, hogy mindent kimagyarázzunk. Ha valami nem működött jól otthon, lehetett mondani, hogy a bezártság miatt van így. Ha viták alakultak ki a munkahelyen, egyhangú volt a magyarázat, hogy túlfeszültek a húrok az emberek tűrőképességében, reméljük, hamar visszarendeződik az élet a maga medrébe. Kevesen gondolnak arra, hogy a régi mederben sem működtek jól a dolgok, sokkal korábban felmerült a változtatás igénye, és nem lenne jó, ha elkezdenénk abban hinni, hogy az volt jó, ahogy a járvány előtt abbamaradt. Ákos ezt látja, és erre a problémára szeretne megoldást találni, de sajnos egyelőre nem találja a megoldás kulcsát.

Elek György