×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

„A mozgást be kell építeni a mindennapokba”

2021.06.14 - 20:00
Megosztás:
„A mozgást be kell építeni a mindennapokba”
Az óvodás gyerekek és kisiskolások esetében a mozgást be kell építeni a mindennapokba / Fotó: pfla.hu
A falai még nem állnak, csak az elkövetkezőkben húzhatják fel a szatmárnémeti Partiumi Labdarúgó Akadémia székhelyét, de a háttérmunkálatok már javában zajlanak. A magyar kormány által támogatott projekt előrehaladott szakaszban van, zajlanak az előkészületek.

Amint arról lapunk hasábjain is olvashattak már, közel öt évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy Szatmárnémetiben is labdarúgó-akadémiát építtetne a magyar kormány. Nem csoda, hiszen több tízezer mozogni vágyó gyermek van Szatmárban, akiknek alig pár százaléka sportol rendszeresen, szervezett keretek között, szakmai iránymutatással viszont sokkal hatékonyabban kamatoztathatnák tehetségüket. Az akadémia a város északi határán, egy 8 hektáros területen lelhet otthonra, ahol a sportközpont mellett egy bentlakásos rendszerű kollégium is épül, hiszen regionális akadémiáról van szó, amely a Szatmár, Máramaros, Bihar és Szilágy megyéből érkező tehetséges fiataloknak lehet a második otthona, profi körülményeket biztosítva ahhoz, hogy élsportolóvá váljanak, és nem kevesebb mint 400 diák befogadására lesz alkalmas. A területen több füves, illetve műfüves, kis és nagy edzőpálya, valamint lelátós játékpálya épül majd, hogy biztosítva legyenek a felkészüléshez megfelelő feltételek.

Az akadémia beindítását követően viszont nemcsak az a cél, hogy a lehető legtöbb gyermekből profi, akár külföldi szerződésre is esélyes sportoló váljon, hanem az is, hogy „megmozgassák” a gyerekeket, beépítsék a sportolást a fiúk és lányok mindennapjaiba egyaránt. Ezt Purguly Árpád, az akadémia szakmai koordinátora is kihangsúlyozta lapunknak, akinek a meghívására pár nappal ezelőtt Szatmár megyében tartózkodott Papp Károly erőnléti edző, a tervezett akadémia sporttudományi osztályának a vezetője, és akivel szakmai megbeszéléseket szerveztek a helyi szakembereknek, edzőknek.
„A szakmai munkálatok már 2–3 hónappal ezelőtt elkezdődtek a megyében és a városban dolgozó edzőket, szakedzőket közös gondolkodásra hívva, a legutóbbi előadás apropója pedig az volt, hogyan képzeljük el az erőnléti részt a Szatmárnémetibe tervezett Partiumi Labdarúgó Akadémián. Ezért is hívtam meg egy eszmecserére Papp Károlyt, aki a tervezett akadémia sporttudományi részéért fog majd felelni. A helyi szakemberek nagy érdeklődést mutattak, hasznos párbeszéd volt” — magyarázta Purguly Árpád.

A sporttudományi munka magában foglalja az összes olyan fiziológiai, mentális, egészségügyi hatást, ami a sportolót edzésen, mérkőzésen éri — ennek a pozitív irányba való fejlesztése a sporttudományi osztály feladata, magyarázta az erőnléti edző. „A mostani találkozón elhangzottak egyik legfontosabb pontja a kicsik optimális felkészítése volt. Az elmúlt 20–30 évben a modern világ hatásaként a gyerekek sokoldalú mozgáskultúrája beszűkült, megváltozott. Nagyon nagy szakmai kihívás ennek áthidalása. Az óvodások, kisiskolások sokoldalú felkészítését kell megvalósítani, olyan mozgásos fejlesztésről van szó, ami az alapját jelenti annak, hogy serdülőkorban nagyon intenzív, nagy terjedelmű sportági munkát tudjanak a gyerekek elvégezni. Egy komplex, korszerű modellt kell kiépíteni, gyakorlatba ültetni, ami az egész város diákságát pozitívan fogja érinteni” — mondta Papp Károly. 

Az akadémia szakemberei szeretnének minél szorosabb kapcsolatot kiépíteni az általános iskolákkal és líceumokkal, részben a mozgásfejlesztés miatt, hiszen ma már a gyerekek nincsenek kint egész nap az utcán, udvaron, nem kúsznak-másznak, szaladgálnak, másznak fára, mint néhány évtizeddel ezelőtt, ez pedig nem is várható el. Éppen ezért a szakembereknek kell ezeket a mozgásingereket visszaadniuk a gyerekeknek, fejleszteni a mozgáskultúrájukat, különben nem lehet olyan sportolókat nevelni belőlük, akik országos vagy nemzetközi szinten is eredményesek tudnak lenni.

Ennek érdekében például a legfiatalabb korosztályok minden héten foglalkozhatnának egy olyan mozgásformával, ami nem kifejezetten futball — ez lehetne valamilyen küzdősport (birkózás, judo), szertorna, úszás vagy atlétika. Ez a helyi pedagógusok, testneveléstanárok és edzők közreműködésével valósulhatna meg. Bíznak abban, hogy nyitottan állnak majd ezekhez a tervekhez, bekapcsolódnak, és támogatják az akadémiát, hiszen ezzel egészséges mozgáskultúrájú, kevésbé sérülékeny, lelkileg és testileg sokkal egészségesebb emberek lesznek, akik felnőve akár a mindennapi életben is sikeresebbek lehetnek.

Fiúk és lányok egyaránt

Szatmár megyében a diákok száma 52 815 — ennyien szerepelnek a közoktatási rendszer statisztikáiban, közülük jelen pillanatban 587-en futballoznak. Ez egy nagyon kicsi szám ahhoz képest, amit a város potenciálja megenged. Gyerekanyag tehát van — vette át a szót Purguly Árpád, hozzátéve: a cél az, hogy minél több gyermek futballozzon. „Elsősorban a legkisebbekre gondolok. Az óvodás gyerekek és kisiskolások esetében a mozgást be kell építeni a mindennapokba, a fiúkéba és lányokéba egyaránt. Például a legutóbbi toborzáson, amin részt vettem, a megjelentek 40 százaléka kislány volt, nagyon szeretnének a lányok is mozogni” — mondta.

Összegzésképpen hozzátette: a céljuk az, hogy a már meglévő kis klubok, amelyek 14 éves korig nevelik a gyerekeket, erősödjenek, szeretnének szakmai együttműködést kialakítani velük, meghallgatni és támogatni őket, de nyilván azt szeretnék, hogy a kiemelkedő diákok a Partiumi Labdarúgó Akadémia keretein belül sportolhassanak.

Bumbuluţ Krisztina

Újabb variáció a régi főtéri közlekedésre
Lehet még tovább cizellálni a szatmárnémeti régi főtér lezárása miatt megviselt belvárosi közlekedés szabályait. Lehet, hogy a Horea utca lesz a megoldás a buszmentes főtér nélküli jó tömegközlekedésre?
Vívás: szatmárnémeti a világ 42. legjobb junior párbajtőrözője!
Előkelő világbajnoki pozíciót tőrözött ki magának Rijádban Ana Tomşa, a szatmárnémeti vívóiskola reménysége, kedden Kurtinecz Johanna követheti őt a sorban, a másik szatmárnémeti lány akkor lép pástra kadett egyéniben.
Utolsó simítások a gyalogoshídon
Közeleg a szatmárnémeti gyalogoshíd átadási időpontja, már minden kész van a hídon, csak a burkolati elemek kell a helyükre kerüljenek ahhoz, hogy át lehessen rajta menni.