A pucér ember

Na, erre a nagymama is meghőköl: honnan veszi a gyerek ezt?! Magyarázza az ifjú: találtak a parkban levetett ruhákat egy kupacban a bokor alatt, majd az utca elején a kerítés mellett, s a mámá azt mondta, hogy biztos melege volt valakinek… így az utca végéig biztos pucér maradt az illető.

Sajnos ez nem vicc: olyan piszkos a város, főleg a kisebb utcákban, hogy katasztrófa. A legalapvetőbb tisztasági kívánalmaknak sem felel meg a lakosság hozzáállása: minden valamirevaló zöld sarokra, benyílóra rendszeresen leteszik — jobbik esetben egy zacskóban — a szemetet, mindenféle házi és csomagolt maradékot. Egyszer az én ablakom alá, a gruppba is letettek egy csomó üres pizzás dobozt, de benne hagyták a számlát a megrendelő nevével, címével. Nem voltam rest, és másnap elszomszédoltam oda, de kisült, hogy nem voltak aznap Szatmáron, és a fiatalok tartottak bulit az üres lakásban. Hogy ne tudják meg az öregek, nem dobták a szemetesbe a cigis dobozt és az árulkodó maradékot…

Tudják-e, hogy mi az a „proveniencia”? Az egyfajta címke, ami a festmények hátoldalán vagy keretén igazolja a munka eredetét és néha az első kiállításuknak a helyét. Sokszor ennek hiánya igen leviszi a kép árát.

Pár éve az egyik utca sarkán lebontottak egy házat, és kiásták az alapot egy ki tudja, hány lakásos épületnek. De mivel baj volt az engedéllyel vagy a vevőkkel, nem tudom, ott maradt a nagy gödör. Erre a jóravaló szatmáriak lassan-lassan telehordták szeméttel, bontási maradékokkal, teli zsák maradékokkal, földdel. Na idén mozdult valami, nekifogtak az építkezésnek, és újból kiásták az alapot. A nagy billenőteherautók szorgosan hordták el az úgynevezett földet, ami inkább volt szeméttel kevert törmelék… na arra alapozhatnak… Annak idején, amikor jelentették a szomszédok a disznóságot, senki nem nézte meg, bár biztos meg lehetett volna találni a „jótékonykodókat”. De hát kit érdekel a szemét „provenienciája”…?

Olvashattunk róla, hogy más országokban a mobiltelefonok segítségével országos programokkal próbálják megtalálni a vírusfertőzött embereket és „kontaktjaikat”. Ausztráliában például öt óra alatt egymillió ember töltötte le a szingapúriak által fejlesztett programot, de ez a szám a lakosságnak csak az öt százaléka. Így annak megállapítása, hogy ki, hol, mikor, kivel találkozott, ha egyvalaki fertőző lett volna, lehetetlen. Hiába javasolta az ország miniszterelnöke ezt, nemigen működik. Nem hallottunk az elgondolás hatásáról Kínából vagy Koreából sem, ott, ahol a legfejlettebb az arcfelismerő rendszer, de ott mindig is hordtak arcmaszkot a legkisebb tüsszögés esetén is.

A járványok idején már régóta elfogadható volt a fertőzöttek keresése, megfigyelése: az epidemiológia egyik úttörője, John Snow már a 19. században, a nagy londoni kolerajárvány idején meglátogatta megfigyelési megfontolásokból a város legfertőzöttebb részeit. Mindezt a járvány megismerése, a védekezés megtervezése és ennek elterjesztése érdekében.

Az emberi jogok és személyes adatok aggályos védelme nem javasolt egy magas szintű műszaki megfigyelési rendszer alkalmazásához. Azt tudjuk, hogy minden szolgáltatónál személyiadat-gyűjtés történik, de mi magunk is feliratkozunk, regisztrálunk mindenféle oldalakra, ahol lassanként minden adatunkat megosztjuk. A legnagyobb hülyeség, amikor az újgazdag — miután megmutatta lakását és medencéjét és nyaralóját és aranyait — kiírja, hogy Ibizába, Barbadosra vagy Ethimotiszra mennek nyaralni már holnap, mert így nyugodtan fix címre és válogatott cuccra mennek a betörők.

A „teljes információs tudatosság” projekt egy mind többet használt elmélet, ami a személyes adatoknak hasznos, de az emberi jogoknak és szabadságoknak megfelelő használatát célozza. Na ez az, amit a buletined adatait kérdő és beíró alkalmazott, vagy rendőr, vagy portás teljesen idegenül és értetlenül kezel… Engem kiborít, amikor egy-egy kérvényben vagy „cselédkimenő” nyilatkozatban nem csak az adataidat de a személyi számodat is ki kellene tölteni: egyrészt már leírtad előbb, és az utolsó négy szám nem publikus. Ha mindezeket egyszerre egy papírra kérik, akkor annak kiötlője egy marha. Miért marha? Mert az állat nem tud sakkozni. Ahhoz pedig, hogy valaki egy hivatalos stallumban ki tudjon adni egy határozatot, megszerkesszen egy „document”-et, tudnia kell előre, hogy mit kell kérdezzen, mit követeljen meg, milyen hatása lesz annak, mi lehet az ellenlépés és a következő tennivalók is, vagyis kell tudjon sakkozni.

Sajnos a politikusokat, amikor kormányra, magas állásokba és vastag fizetésbe-nyugdíjba kerülnek, nem vizsgálja meg orvos sem, de sakknagymester sem. Lehet, hogy egy középiskolás sakkszakkörös gyermek is elég lenne…

Szerémy Péter