×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
14 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

„A segítségnyújtás a legfőbb célunk”

2020.09.10 - 16:25
Megosztás:
„A segítségnyújtás a legfőbb célunk”
Juhász Zita, a Maurer Alapítvány referense és gazdasági vezetője a civil szervezet által felvállalt tevékenységek kapcsán elmondta: elsődleges céljuk az önzetlen segítségnyújtás és egy kiegyensúlyozott generáció fölnevelésének a támogatása.

Juhász Zita, a Maurer Alapítvány referense és gazdasági vezetője elmondta, hogy a civil szervezeten belül 2019 óta működik egy nappali központ, ahol hátrányos helyzetű gyermekeknek és azok családtagjainak szerveznek programokat. A kedvezményezettek olyan személyek, akik szociális, mentális, érzelmi vagy fizikai problémákkal küzdenek. A központban napi szinten zajlanak foglalkozások — átlagban napi két gyermekkel —, amelyeket szakképzett pszichológus vezet. „A programokat a gyermekek igényeinek és problémáinak megfelelően állítjuk össze, fő céljuk a segítségnyújtás és a fejlesztés. Emellett még a tavalyi év őszén elkezdtünk egy úgynevezett művészetterápiás képzést, amelyen 5–6 fős csoportokban vettek részt a gyermekek. A program kezdeményezője az alapítvány pszichológusa volt, elmondása szerint ugyanis a művészetterápiás képzés nagyon hatékony formája a gyerekekkel való foglalkozásnak. A gyermekek korosztályuknak megfelelően, saját elképzeléseik szerint vethették vászonra az adott témákat, érzelemvilágukat. Mi a vesztegzár ideje alatt sem álltunk le. Feladatunknak éreztük, hogy a kijárási korlátozások ideje alatt is segítséget nyújtsunk, természetesen betartva minden előírt szabályt. A gyerekek, akárcsak mi is, egy teljesen új élethelyzetben találták magukat, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy nem állítjuk le a foglalkozásainkat. Így korlátozott létszámban ugyan, de folytattuk egyéni terápiás tevékenységeinket” — magyarázta a szervezet referense.
„Amint a járványügyi szabályok lehetővé tették, elkezdtünk húszfős csoportokban is foglalkozni a gyermekekkel a szabadban. Ezáltal megteremtődött az a lehetőség, hogy a foglalkozásaink játék-, illetve élményterápiává alakuljanak át, amelyek a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek. Mivel még mindig érvényben vannak bizonyos járványügyi szabályok, amelyeket be is tartunk, csupán egy húszfős csoporttal foglalkozunk. A gyermekek elmondhatatlanul élvezik a találkozásokat, magát a közösséget és a foglalkozásokat is. Igyekeztünk olyan élményekkel gazdagítani őket, amelyekkel nem találkozhatnak az otthoni közegben. A tevékenységeink két új helyszínnel is kibővültek. A kezdetekben ezeknek a programoknak csak a Maurer Alapítvány udvara adott otthont. Itt az alapítvány minden egyes munkatársa azon dolgozott, hogy minél kreatívabb és élménydúsabb foglalkozásokkal segítsen a gyermekeknek mind testileg, mind lelkileg és mentálisan is. A találkozásainkat igyekszünk egymásra építeni, kialakítva ezzel egy kontinuitást, ami nagymértékben meglátszik a gyermekek fejlődésén. Akik eddig visszahúzódóbbak voltak, mostanra már nagyon aktív tagjai a közösségnek, sokkal kezdeményezőbbek és céltudatosabbak. Kérésünkre Jobb Domokos ombodi református lelkipásztor is csatlakozott a gyermekek élményeinek gazdagításához. A tiszteletes úrnak köszönhetően az ombodi kirándulásaink során a résztvevők megismerkedhettek az íjászattal, a magyar népi hagyományokkal, illetve az ősmagyarság szokásaival is jurtabemutató közben, emellett fociztak, kriketteztek és röplabdáztak is. Továbbá az alapítvány pusztadaróci területe is lehetőséget biztosított egy kirándulásra, ahol a gyermekek elsajátíthatták a horgászat alapjait, amit elmondhatatlanul élveztek mind a kisfiúk, mind a kislányok. Ezeken az alkalmakon az extra tevékenységek és plusz élmények mellett ugyanúgy folytatódnak a kézműves, kreativitást fejlesztő tevékenységek is” — mondta Juhász Zita.
Zitától megtudtuk azt is, hogy az állandó résztvevők többnyire szatmáriak, viszont nemrégiben egy Hiripről érkező, 18 gyermekből álló csoport is jelentkezett a foglalkozásaikra. A gyerekek Puskás Anetta tanítónő kezdeményezésére és felügyeletével érkeztek, majd az alapítvány munkatársaival beszélgettek arról, mi is egy alapítvány, milyen szerepe van, és kikért dolgozik. A Maurer Alapítvány harapnivalóval is meglepte őket, majd pedig egy kollázst készítettek munkáikból. A gyerekek biztonságban való szállításáról szintén az alapítvány gondoskodott.
A tanévkezdés közeledtével az alapítvány vezetőségének keresnie kellett egy olyan helyiséget, ahol a járványügyi szabályoknak megfelelően tudják megtartani a foglalkozásaikat, hiszen székhelyük egy nagyobb társaságnak nem tud benti helyet biztosítani. „A választás a szatmárnémeti Svábházra esett, így amennyiben lehetséges, szeretnénk a tanév ideje alatt is folytatni fejlesztő tevékenységeinket” — összegzett a referens.

Kallós András

 

Újabb variáció a régi főtéri közlekedésre
Lehet még tovább cizellálni a szatmárnémeti régi főtér lezárása miatt megviselt belvárosi közlekedés szabályait. Lehet, hogy a Horea utca lesz a megoldás a buszmentes főtér nélküli jó tömegközlekedésre?
Vívás: szatmárnémeti a világ 42. legjobb junior párbajtőrözője!
Előkelő világbajnoki pozíciót tőrözött ki magának Rijádban Ana Tomşa, a szatmárnémeti vívóiskola reménysége, kedden Kurtinecz Johanna követheti őt a sorban, a másik szatmárnémeti lány akkor lép pástra kadett egyéniben.
Utolsó simítások a gyalogoshídon
Közeleg a szatmárnémeti gyalogoshíd átadási időpontja, már minden kész van a hídon, csak a burkolati elemek kell a helyükre kerüljenek ahhoz, hogy át lehessen rajta menni.