A véletlenre bízott sors

 Szülei — sok más szülőhöz hasonlóan — nem ragaszkodtak hozzá, hogy mindenképpen elméleti líceumban folytassa a tanulmányait, abban próbáltak segíteni, hogy ismertessék a lehetőségeket, azaz hogy melyik iskolában mit lehet tanulni. Ez lehetőséget adott a gondolkodásra, viszont nem kínált olyan választási lehetőséget, hogy ha dönt egy iskola mellett, akkor legyen garancia arra, hogy hol fog majd dolgozni. A testvérbátyja példájából indult ki, aki egy hároméves szakiskolát választott, melynek vezetői azzal csalogatták, hogy X gyárban fog majd gyakorlatozni, és három év múlva ott fogják alkalmazni. Az első két év gyakorlat jól működött. Bér nélkül dolgozott a gyárban, cserében lehetősége volt a lakatos szakma elsajátítására, majd harmadik évben közölték, hogy a cég átalakul, átszervezések lesznek, az pedig leépítésekkel fog járni. Nem lehet tudni, kit-kiket fognak leépíteni, arra viszont számítani kell, hogy az alkalmazás nem garantált. Nem volt mit tenni, az évet be kellett fejezni, mert a diplomát másként nem adják oda, azok a diákok viszont, akik ott gyakorlatoztak, már a pályájuk kezdetén nagyot csalódtak.
Erna is elment volna szakiskolába a nyolcadik osztály után, a lehetőségek viszont nem kecsegtették, mert egyik iskolában sem lehetett olyan szakmát tanulni, ami biztosította volna a megélhetést. Sőt, olyan szakmát is lehetett volna tanulni (nyers bőr feldolgozása) — erre nem jelentkezett senki —, ami már a kétezres évek elején fölöslegessé vált, mert a bőrgyárak megszűntek, viszont volt még az ilyen képzésen aktív tanár, akinek nyugdíjig próbáltak munkát biztosítani. Erna úgy döntött, hogy bár nem készül egyetemre vagy főiskolára, mégis elméleti líceumba felvételizik, annak elvégzése után pedig talál majd egy munkahelyet.
Erna egy eléggé sajátos személyiség. Gyerekkorában nem álmodozott arról, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként. Nem volt rossz tanuló, és nem is emelkedett ki egyetlen tantárgynál sem osztálytársai közül. Nem versenyzett senkivel, nem akart szebb és jobb lenni, élte a mindennapjait, és nem volt kétségbeesve, hogy mi lesz holnap. Ha szétnézünk a szűkebb vagy akár a tágabb környezetünkben, azt tapasztaljuk, hogy egyre több az olyan fiatal, aki csak a mával foglalkozik, nem gondol a holnapra, azt tartja, hogy azzal majd holnap kell foglalkozni. Számukra teljesen érthetetlen, amikor őseikről hallva megtudják, hogy azok mennyi áldozatot hoztak azért, hogy legyen lakásuk, megélhetési forrásuk, és ami nagyon meglepő a mai fiatalok számára, az az, hogy nem tolták ki a házasságkötést arra hivatkozva, hogy előbb legyenek meg a feltételek; úgy vállaltak gyerekeket, hogy „ma” nem tudták, mi lesz „holnap”.
Erna végül leérettségizett. Rövidebb tájékozódás után egy étteremben vállalt munkát. Nem érezte azt, hogy többet szeretne. Ez van, ebből kell megélni — nyugtázta magában. Végezte a munkáját, nem érzett semmi kényszerűséget vagy nehézséget, nem is úgy állt hozzá, mintha ez lenne a hobbija. Úgy kezdte el és úgy fejezte be mindennap, mint azt a tevékenységet, ami a megélhetését biztosítja. Akik közelebbről ismerték az élethez való hozzáállását, csodálták a természetét. Főként azok, akik állandó nyugtalanságban élnek, mindig rettegnek, hogy mi lesz holnap, és mindig többre vágynak, mindig elégedetlenek, mert úgy érzik, „nem tudják megvalósítani önmagukat”. Nyugatról jött ez a kifejezés. Arról a Nyugatról, amelyik nagyon sok, a környezetünkben élőt csábított el azzal a csalóka csábítással, hogy ott majd megvalósíthatja önmagát. Erna számára az önmegvalósítás a nyugalom megszerzése. Az az érzés és az a tudat, hogy így is elégedett, és jól érzi magát. Mert nem az számít, hogy milyen célok eléréséért rohanunk, hanem az, hogy miként éljük meg a mindenkori jelent.

Elek György