Álmodni egy házról, hogy jobb legyen

— Egy ideig nevettem — panaszkodik Dóra —, amikor végighallgattam a szomszéd házaspár rendszeres vitatkozását. A feleség szinte naponta elmondja, hogy a férje csak ül a fotelben, és a televíziót nézi, minden otthoni dolgot neki kell elvégeznie, pedig a munkahelyen is többet dolgozik, mint a férje. A férj azzal védekezik, hogy éppen a felesége akadályozza meg, hogy kialakuljon a munkamegosztás közöttük, pedig a férj eléggé házias lenne, ha a felesége nem találna minden lépésében valami hibát. Amikor hazamennek a gyerekek, a feleség amiatt panaszkodik, hogy túl hangos a zene, amit hallgatnak. Semmi sem jó, és senki nem akar semmit változtatni a helyzeten. Most már nem bírom tovább, hiába használok fülhallgatót, úgyis hallok mindent, ami egyáltalán nem érdekel.

— Nem nekem való ez a világ — mondja Réka. — A városban dolgozom, szinte csak aludni járok haza, nem sok értelme van annak, hogy falun éljek. Állatokat nem tartok, földet nem művelek, mégis hallgatnom kell mások állatait, sokszor kerülgetnem kell az utcán elhaladó tehéncsordát az állatok piszkait, pedig erre nem kötelezhet senki, de én sem tehetek semmit azért, hogy betartassák az állatok gazdáival az amúgy nagyon jól kidolgozott törvényeket. Az állatnak nem az utcán van a helye, még akkor sem, ha az állattartók folyton azt hangoztatják, hogy hús- és tejtermékeket azok is fogyasztanak, akik nem szeretik az állatokat. Nem igaz az, hogy nem szeretem őket, sőt, az a véleményem, hogy azok nem szeretik, akik nem úgy bánnak velük, ahogy az állatokkal bánni kell.

— Sokszor attól kapok gyomorrontást — háborog Dóra —, hogy tele van a szobám a szomszédban készülő ételek illatával. Ha a szomszédban buli van, nekem is bulizni kell, és hallgatni azt a zenét, ami nekik tetszik, ha a tévében vagy a rádióban hasonlót hallok, azonnal kikapcsolom, de ha a szomszédnak az tetszik, az kell tetsszen nekem is. Ha a szomszéd szőnyeget porol a tömbház előtt, jobban járok, ha én is leviszem a szőnyeget, hogy egy alkalommal essek át mindkettőn.

— Ha be akarok menni a városba — elégedetlenkedik Réka —, mehetek autóval, ami nem éppen olcsó közlekedési eszköz, vagy mehetek autóbusszal, ami vagy közlekedik, vagy nem. Az autóbuszon hallgathatom ugyanazoknak az embereknek a ricsaját, akikét otthon is hallhatok a szomszédból és az utcából. Az autóbusszal történő utazásról sztorikat lehetne írni, hadd tudják meg azok is, akiknek nincs részük ilyen kalandokban, hogy milyen szellemi szinten élnek ma az emberek.

Dóra egy falusi kertes házról álmodik, ahol állatokat tarthat, kiülhet a fák és a virágok közé, szívhatja a friss levegőt… Gyakran gondol vissza a gyerekkorára, amikor még éltek a nagyszülei, és falun töltötte a vakáció nagy részét.

Réka egy városi házról álmodik, hogy a munkából rövid idő alatt hazatérjen, este elmenjen a színházba, koncertre, tárlatlátogatásra… Gyakran gondol arra, amikor gyerekkorában a szüleivel bement a városba, leültek a cukrászdába, és elnyalogattak egy fagylaltot, elfogyasztottak egy krémest és egy üdítőt.

Dóra és Réka korábban gondolt arra is, hogy nagyon sok emberhez hasonlóan külföldön próbálkozik meg egy új, sikeresebb élet elkezdésével. Arról álmodtak, hogy lesz ott egy házuk, ami olyan otthont biztosít számukra, amilyenre vágynak. Volt egy olyan időszak, amikor elkezdtek idegen nyelvet tanulni abban reménykedve, hogy sikerül elmenniük innen. Semmiképpen sem akartak úgy elmenni, hogy ne legyen garantált a biztos jövő. Azt pedig nem látja senki előre, mint ahogy azt sem, mennyivel lesz jobb, ha Dóra városról falura, Réka faluról városra költözik. Egy ideje kezdik elfogadni, hogy az álmaik még sokáig álmok maradnak, abban viszont reménykednek, hogy a gyerekeik élete más lesz, és nem álmodozással fog eltelni.

Elek György