… amikor a jogaink összecsapnak
Ehhez hozzájárul az is, hogy tökéletes országban élnek, ugyanis a törvényeink nagy része annyira kusza vagy kiskapukkal telepakolt, hogy aki akar, kibújhat minden emberi felelősség alól. Majdnem mindegyik alól. Nekem rettegett időszakom a nyár, amikor mindenki azt gondolja, hogy nincs is annál nemesebb, mint a saját telken vagy a haverokén gulyást főzni, miközben alkohollal erősen terheljük a szervezetünket, s egyre hangosabban élvezhető csak a zene. A csendháborítás pedig csak este tíz magasságában lép életbe.
De mi van addig? Rendben, hogy neki joga van bulizni és a gőzt kiereszteni, de mi van velem vagy az idős beteggel, kisgyerekes anyukával, éjszakai műszakba készülővel, aki pihenni vágyna? Hol vannak ezeknek az embereknek a jogaik? Neki joga van azt tenni, amihez kedve tartja, de nekem is jogom van a pihenéshez. Itt ütközik egymásba a két jog, s ekkor kellene kezdődjön az emberség, ami ugye működik egy olyan országban, ahol állati szintnél nem alacsonyabb mind a békés együttélésre való hajlandóság, mind az empátia szintje. Ezen a ponton a törvény embere sem tehet semmit, mert nem büntethet olyasmiért, amit a törvény megenged. Márpedig azt nem szabályozza, hogy mennyire kell berezegnie az ablakomnak az alattam/mellettem bulizó, finoman szólva is pofátlan szomszéd hangoskodási kedve miatt. Márpedig az ilyen szomszéd leleményes ám. Ismeri a törvény betűjét, tehát egész délután ordít a zene, hogy az ablakot sem lehet kinyitni, mert füsttel vegyesen hangos zene és részeg ricsaj tör be az otthonomba, de tíz után csillapodnak, így mintha mi sem történt volna. Ezek az emberek egészen biztosan nem olvasták Fekete István Téli berek regényét. Abban már 1959-ben leírták, hogy a hangoskodás a másik életébe való kéretlen és illetlen behatolás. Romániában pedig a hangosabb és pofátlanabb győz, amikor a jogaink összecsapnak.
Őri-Pákay Franciska
