Amikor boldog új évet kívánunk…

Nem igazán vannak még olyan alkalmak az év során, amikor ennyi jókívánság hangzik el személyesen, telefonon, interneten… Újév táján az emberek abban reménykednek, hogy az eljövendő év jobb lesz, mint amilyen az volt, ami elmúlt. Azt remélik, nem történnek meg azok a gondok-bajok-nehézségek, amelyeket esetleg át kellett élniük. Az éjfélkor megszólaló gong azt az érzést, azt a reményt kelti bennünk, hogy nem csak egy másik évbe fordulunk át, nem csupán öregebbek (és tapasztaltabbak) leszünk egy évvel, hanem attól lesz jobb, hogy magunk is jobbakká válunk: több lesz a gondoskodás, a felelősség, erősebbek lesznek az egymás iránti szeretet szálai, új szerelmek lángjai lobbannak, hogy lélek és test együtt találja meg az örömeit. Az ember mindig jobbra vágyik, de újévkor valahogy jobban megerősödik benne a remény, hogy ez a jobb elérkezik; kitárulnak azok a lehetőségek, amelyeket ha jól használunk fel, több értelme lesz az életünknek, a küzdelmeinknek.
Amikor boldog új évet kívánunk, nem tudhatjuk, mi az, ami a másik embert boldoggá tenné, mi az, amire a másik embernek szüksége van, mi az, amiről a másik ember álmodozik, amire vágyik. Nem tudhatjuk, mert az emberek nagy része kezd eltávolodni egymástól: mind testben, mind lélekben. Kezd elszakadozni az a fonál, ami a maga eszközeivel összekötött házastársakat, szülőket és gyerekeket, barátokat, ismerősöket és nagyobb közösségeket… Talán éppen ez a testi-lelki elszakadás készteti arra az embert, hogy jókívánságokat küldjön és fogadjon, abban a reményben, hogy ezek a jókívánságok valóra válnak.
Nem sok van már addig, amíg a gong megszólal, az óévet felváltja az új év, és egy-két nap ünneplés után újabb hétköznapok kezdődnek. Mennyire függ tőlünk, hogy milyen lesz az új év? Gondolkodjunk el már most abban a reményben, hogy ha megfontoltan cselekszünk, elkerülhetjük azokat a hibákat, amelyeket már annyiszor elkövettünk. Mennyire vagyunk képesek a saját hibáinkból tanulni, és nem másokra hárítani a felelősséget? Mi magunk tegyük meg az első lépéseket a jobb élet megteremtéséhez, a hozzánk legközelebb állókkal összekapcsoló fonál megerősítéséhez!
Az új év új lehetőségeket kínál, egy új és üres lapot ad a kezünkbe, hogy arra írjuk további történetünket. Új kézfogásokban ismerünk önmagunkra és egymásra, a közös útra, ami olyan közös célokhoz vezet, amelyekben ott vannak az egyéni célok is.
Mielőtt átlépjük az új év küszöbét, meg kell rajzolni az énképre épülő jövőképet. Ezen a jövőképen ott kell lennie valakinek, valakiknek, akik a bizonytalannak tűnő átmeneti időszakban segítenek, ha szükséges. Mindenki azt reméli, hogy hamarosan lecseng a járvány, viszont arra is fel kell készülni, hogy nem így lesz.
Mire van szükségünk ebben az időszakban? Szükség van valakire, aki kiolvassa a szemünkből az örömöket és a gondokat, ha van, aki karjaiba vegyen és van, akit a karjainkba vegyünk, megerősödhet bennünk az a hit, ami reményt ad a kitűzött célok eléréséhez, amely erőssé, magabiztossá és kitartóvá tehet a mindennapi élet akadályaival és nehézségeivel szemben. Meg kell szabni egyfajta keretet, meg kell építeni egy biztos kapaszkodót, meg kell hozni azt az elhatározást, amihez bármikor igazodni lehet. Mindez csak akkor lehetséges, ha felelősséggel állunk a kérdéshez, ha nem hagyjuk el a célunk felé vezető utat. Le kell zárni, át kell alakítani azt, ami nem működött. A lezárás nem kötelesség, inkább egy lehetőség, egy belső kényszer, egy felfrissülési folyamat, új gondolatok, új álmok megszületése. A legtöbb emberben ott él — ott kellene élnie — egy mélyből fakadó vágy a reális boldogulás után. A legtöbb ember vágyik a szeretetre, a meghittségre, a nyugalomra, arra, hogy elfogadják, és valakinek szüksége legyen rá. Emberien csak azok tudnak élni, akikben érzések és érzelmek laknak, ezekhez pedig kapcsolódik a tudás. Mielőtt eldöntjük, milyen úton haladunk, milyen cél felé, fel kell ismerni, hogy nem szabad összekeverni egymással a hitet és az érzelmeket. Fel kell ismerni: szükség van arra, hogy az érzelem és az értelem ellenőrizze, kiegyenlítse egymást. Fel kell ismerni, hogy nem menekülhetünk az őszinte szembesülés elől. Tisztában kell lenni saját értékeinkkel és hibáinkkal, reálisan fel kell mérni helyzetünket a környezetünkben, és nem kívánni, hogy jobbnak vagy rosszabbnak lássanak minket önmagunknál. És nem feledni: az érzelem és az értelem gyakran vitatkozik, de megbékélésük nélkül nem lesz boldog holnap, boldog holnapután, boldog új év…

Elek György