×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
10 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Augusztus 5-én osztályzó?

2020.05.07 - 17:37
Megosztás:
Augusztus 5-én osztályzó?
Elképzelések vannak, viszont konkrét határozat még nem születhetett a megyei labdarúgó-bajnokságokat illetően, ugyanis a folytatást befolyásolhatják a kormány óvintézkedései.

Nem született konkrét döntés arról, hogy miként határozhatják meg a Megyei Labdarúgó Egyesületek (AJF) a megyei bajnokokat, akik nyáron osztályzón vívhatnák ki a divíziós bajnokságba való feljutást.

Csütörtökön több mint kétórás videókonferencián beszéltek erről az AJF-k vezetői, illetve Răzvan Burleanu, a román szövetség (FRF) elnöke és Adrian Stângaciu, a FRF jogi irodájának a vezetője. Lapunk kérdésére Szilágyi István, a Szatmár Megyei AJF elnöke elnondta, hogy bár több fogatókönyvet is felvázoltak, mégsem foglalhattak állást egyik mellett sem, mivel Romániában változhat a helyzet a koronavírus-világjárvány miatt.

Az biztos, hogy a Liga 3-ból nem esik ki egyik csapat sem az idény végén. A terv az, hogy a következő szezonban öt, egyenként 18 csapatos szériát hirdetnek meg a harmadik vonalban. Az elképzelés azért is meglepő, ugyanis a FRF versenybizottságának minden évben komoly gondot jelent a jelenlegi tizenhat csapatos szériák összeállítása.

Mint arról korábban beszámoltunk, Szilágyi azt javasolta a FRF-nek, hogy inkább alakítsanak több csoportot, így a csapatok utazási költségeit is csökkenteni lehetne. „Nem értem a mostani elképzelést. Így is nehezen állnak össze a csoportok, de ők növelik a létszámot” — mondta Szilágyi tegnap a Szatmári Friss Újságnak.

Az egészen bizotos, hogy a tavaly elfogadott versenynaptár nem tartható, júniusban nem fognak osztályzót rendezni. Ráadásul a megyei egyesületek többsége úgy tervez, hogy a pályán dőljön el a bajnoki cím sorsa. Szilágyinak is ez az elképzelése, de elismeri, hogy egyre fogy az idő, és ezáltal nehezebb lesz megrendezni a Liga 4 bajnokavató meccseit.

„Június 15. előtt úgysem kezdhetjük a meccseket. De lássuk, hogy mit jelentenek be május 14-én, milyen engedmények vagy megszorítások lesznek. Sok minden változhat még” — tette hozzá Szilágyi.

Ha május 15-től megszünnek a megszorítások, akkor az AJF-elnök szerint június 1-től kezdhetnék el az edzéseket a csapatok. A megyei egyesületek mindegyikének konzultálnia kell majd a FRF vezetőségével, hogy milyen módon rendezi meg a negyedosztály hátralevő meccseit. Elhangzott, hogy augusztus 5-én rendezhetnek majd osztályzót, de a tervezettől eltérő módon, nem egymás elleni párharcokban dőlhet el, ki lesz a feljutó. Tizenöt, egyenként 3 csapatos szériában rendezhetnek körmérkőzéseket, és csak a legjobb 15 kaphat majd helyet a Liga 3 2020–2021-es idényében.

Az viszont egészen biztos, hogy ha rendeznek még meccseket ebben az idényben a megyei pontvadászatokban, akkor azokon nem vehetnek részt nézők, és az osztályzókat is zárt kapuk mögött fogják majd megrendezni.

Pesek Attila

Szombaton kezdődik a megyei bajnokság
A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület az elmúlt hétvégén elkészítette a Liga 4 két csoportjának összetételét, majd kisorsolta a menetrendet.
Otthon kezd az avasfelsőfalui és szatmárnémeti favorit
A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) csütörtökön kisorsolta a Liga 4 Elite 2022–2023-as idényének menetrendjét.
Korábban kezdődik a Liga 4, mint az elitliga
Nyári közgyűlésén felülírta tavalyi döntését az AJF, így mégsem változik a következő szezontól a Liga 4 Elite formája. Viszont a Liga 4 idénye egy héttel korábban rajtol, mint a megyei „élvonal”, így korábban kezdik majd a téli vakációt is.