×
2020. 05 26.
Kedd
Fülöp, Evelin
12 °C
Borult idő
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.42 RON
100HUF = 1.39 RON
Egészség

Az idő a rehabilitáció ellensége

2020.05.06 - 16:04
Megosztás :
  • Az idő a rehabilitáció ellensége
    Napjainkban egyre több szó esik a stroke-ról, az afáziás betegek kezeléséről, rehabilitációjáról, hiszen egyre többeket érint a szélütés. A beteg gyógyszeres kezelése, illetve mozgásrehabilitációja mellett elengedhetetlen a logopédiai fejlesztése is.

    Az agyi érkatasztrófa után a beteg hatékonyabb rehabilitációjához egy szakembergárdára van szükség, amelynek tagjai párhuzamosan végzett fejlesztéssel segíthetik hozzá az érintetteket, hogy javuljon az életminőségük a betegséget követően. A beteg gyógyszeres kezelése, illetve mozgásrehabilitációja mellett elengedhetetlen a logopédiai fejlesztése is. Az afáziás páciensek beszédrehabilitációjáról Cs. Budaházi Emese szakpszichológus-logopédussal beszélgettünk.

    — Mit érdemes tudnunk általánosságban az agyi érkatasztrófáról, illetve a stroke-os betegek beszédrehabilitációjáról?

    — Az utóbbi időben tapasztalatom szerint nagyon megnőtt a stroke-os betegek száma, az életkorukat tekintve pedig elég széles skálán mozognak. Azt gondolnánk, hogy ez az idős emberek betegsége, hogy időskorban gyakoribb, de nem. Meglepő módon a fiatalokat is érinti, nekem 35 éves férfi volt a legfiatalabb páciensem, aki ilyen agyi érkatasztrófa utáni állapotban a fizikai rehabilitáció és gyógyszeres kezelés mellett kezdte el a nyelvi rehabilitációt, az aktív és passzív beszédfejlesztést. Napjainkban a felfokozott életvitel, a feszített tempó, a stressz az, amit nehezen kezelünk. Előtérbe kerül a család jobb megélhetése, a vagyoni előrelépés. Sok esetben ennek oltárán áldozzuk fel egészségünket, úgy érezzük, mindent kibírunk, és nem lesz baj. Ez egy nagyon veszélyes dolog, amikor olyan tempót diktálunk a szervezetnek, amit nem tud követni. Egy ideig képesek vagyunk pszichésen és fizikailag is adaptálódni, túlélni. Rengeteg mindent kibír az egyén, mígnem egy olyan határhoz érkezik, amikor azt mondja a szervezete, hogy állj. Vannak jelek, melyeket vagy észrevesznek az érintettek, illetve a környezetükben élő személyek, vagy nem. Kezdődhet fáradékonysággal, szédüléssel, ingerlékenységgel, nem ritkán magas vérnyomás is jelentkezhet, akár cukorbetegségig elmenve. Sokszor ezek a markerek sem elég erősek ahhoz, hogy megálljt parancsoljanak.

    — Ezeket a tüneteket általában lehet gyógyszerrel kezelni, talán ezért nem igazán „vészjóslók”…

    – Igen, viszont ezek tüneti kezelések voltaképpen. Pl. vegyük a magas vérnyomást! Gyógyszerrel csak tüneti kezelést végzünk, pedig az okát kellene megszüntetni, megtalálni, mitől magas a vérnyomás. Előfordulhat, hogy a laboreredmények szerint nincs semmi oka, és mégis magas valakinek a vérnyomása. Ezt követően látszólag megnyugszik az ember, mert a laboreredményei szerint minden rendben van, és aztán stroke-ot kap, s mindenhonnan csak azt halljuk, hogy nem is gondoltuk volna, hogy a magas vérnyomás ennek a jele lehet. Természetesen azért nem lehet mindent a stresszre fogni. Sok mindent elnyomunk/lenyomunk a tudatalattiba, az elfojtott sérelmek, kezeletlen indulatok, szorongás, ami ott munkálkodik, onnan állandó negatív gondolatokat közvetít, szubtilis módon próbál a felszínre törni. Az egyén nem is veszi észre, de ezek a „dolgok” benne vannak a döntéseiben, az életvitelében, a gondolkodásában, kumulálódnak, és közvetett módon elvezethetnek az agyi érkatasztrófához.

    Manapság egyre több helyen igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy mit tegyünk egy stroke-os beteggel. Az egyik legfontosabb dolog, hogy ha egy olyan személyt látunk, aki eszméleténél van ugyan, de láthatóan rosszul van, intézzünk hozzá egyszerű kérdéseket: hogy hívják, milyen nap van ma? Nagyon fontos, hogy beszéljen. Ez árulkodik arról, hogy rendesen artikulál-e, tudja-e mozgatni a száját; ez a fizikai része, a másik része pedig az, hogy mentálisan mennyire érintett. Egyszerű, de aktuális kérdéseket kell feltenni, és ebből láthatjuk, hogy stroke-e vagy esetleg más jellegű a rosszullét. Hogyha a környezet idejében észreveszi a bajt, és idejében el tudják látni a beteget, akkor jó eséllyel megmenthető. Gyakori a féloldali paralízis, többnyire a száj félrehúzódik, ez a jobb vagy a bal oldalt érinti kisebb-nagyobb mértékben. A lényeg az, hogy azonnal kerüljön orvosi ellátásra, mert annál gyorsabban tudnak beavatkozni, és a beteg állapota nem súlyosbodik. Általában a fizikai tünetek a szembeötlők az ilyen betegnél; mint már korábban említettem, a féloldali paralízis, érintett az arc, szájszervek, kar, láb. Problémás lesz a járás, a fogás, az evés, az ivás, valamint a hangképzés is, amennyiben a beszédközpont is sérült — a beszédkészség teljes elvesztésével is járhat ez az állapot. Ha kommunikál az érintett, azt tekintettel, gesztusokkal teszi általában. A helyzet az, hogy a beszédkészség elvesztésén kívül mentális érintettség is jelentkezik a kognitív funkciók szintjén, memória, figyelem, percepciós képesség terén is. Nagyon fontos, hogy a gyógyszeres kezelésen kívül, amit a szakorvos ír fel, amellyel párhuzamosan zajlik a mozgásrehabilitációja is a betegnek, a logopédiai fejlesztés is bekapcsolódjon. Tehát a háziorvos, szakorvos és mozgásterapeuta csapatába belép a logopédus is.

    — Mikor ajánlott elkezdeni az afáziás betegek logopédiai kezelését?

    — Sajnos az orvosok és a családtagok úgy gondolják, hogy amikor már kezd járni, enni-inni a beteg, amikor már úgymond „jól van” az illető, és elég ilyenkor elkezdeni a beszédfejlesztést. Az orvosok sem rögtön hívják fel a figyelmet arra, hogy logopédiai rehabilitációra is szükség van, hanem várnak. Na itt a hiba. Nem kell várni, mert az agyat rögtön kell stimulálni. Minél később kezdődik a logopédiai foglalkozás, úgy csökken a terápia eredményességének esélye is. Az egy másik kérdés, hogy milyen minőségben fog a beszéd visszatérni, hisz több mint valószínű, hogy nem lesz olyan, mint azelőtt. Előfordul sajnos az is, hogy hónapok, fél év, egy év is eltelik — ilyen eset is volt —, miután megjelennek a pácienssel a rendelőben olyan igénnyel, hogy kezdjük el a beszédfejlesztést.

    — Ha később kezdik el a terápiát, akkor hosszadalmasabb lesz a felépülési folyamat?

    — Annál hosszadalmasabb és annál kisebb az esélye a rehabilitáció sikerének, minél később kezdik. Nyilván arra törekszünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Itt jelentkezik az orvoskollégák felelőssége. Ők az elsők, akikkel a családtagok találkoznak a stroke után, és ők azok, akik szakemberhez irányíthatják a családtagokat a teljes felépülés reményében. Az időfaktor nagyon fontos. Általában az idő az ellenségünk, tehát minél hamarabb lépnek, annál nagyobb az esély a sikeres rehabilitációra.

    — Korfüggő a stroke-os betegek beszédrehabilitációjának sikeressége?

    — A siker a helyzet súlyosságától függ, nem az életkortól. Mert ha valaki mentális szinten olyan színvonalon van, hogy képes elsajátítani vagy visszahozni ezeket a képességeket, illetve a beszédszervek izomzatának állapota, ezek motoros fejlettségi szintje megengedi, akkor a fejlesztés is eredményes lehet egy idősebb beteg esetében éppúgy, mint egy fiatalabbnál. Tehát én azt hiszem, ez nem feltétlenül életkorfüggő, hanem az értelmi, az intellektuális és a percepciós képességek függvénye, hogy mennyire érintettek, és mennyire tudjuk azokat visszahozni, illetve stimulálni. Az mindenkire érvényes, hogy kitartónak kell lenni. Ez egy olyan állapot, mely lassan, lépésről lépésre hozható csak vissza a normalitás szintjére. A kicsi eredményeknek is örülni kell. Annak, hogy az illető megfogja a kanalat, mutat valami felé, félig ki tud mondani valamit. Eleinte a gesztusokkal kell dolgozni, és értenünk kell azokat. A környezet viszont húzóerőt is képezhet, nem kell teljesen úgymond kiszolgálni az illető beteget. Késztetni kell, hogy átlépjen egy határt. Ahogy fejlődik a kognitív funkció, párhuzamosan fejlődik a beszéd is, és akkor a környezet is sokat tud tenni azért, hogy motiválja a beteget. A hozzátartozók szempontjából azt emelném ki, hogy fontos a kitartás, az, hogy rendszeresen járjanak terápiára. A gyakoriság esettől függ, de a rendszeresség fontos.

    — Hogyan kell elképzelni a beszédfejlesztő foglalkozást?

    — Agyi érkárosodás esetén nemcsak maga a beszéd, hanem a mentális képességek is sérülnek, amibe beletartozik a beszédértés is. Amikor ezen betegek logopédiai rehabilitációjáról beszélünk, akkor a beszédet mint fejlődési területet két részre kell osztanunk, a passzív, illetve az aktív beszédre. A passzív a beszédértés, a szókincs, tehát ezeket kell először visszahoznunk, illetve visszafejlesztenünk. Amikor úgy érezzük, hogy a beszédértés kezd helyreállni, akkor párhuzamosan kezdjük az aktív, használt beszédet is fejleszteni, ami többféleképpen is történik. A hívószavakkal, logopédiai képes táblákkal, erre kifejlesztett, célirányos eszközökkel, illetve terápiás technikákkal, melyek magukban foglalják a légzéstechnikát, az artikuláció fejlesztését és párhuzamosan a percepciós terület fejlesztését is.

    A rehabilitáció egy hosszú folyamat, akárcsak a mozgásrehabilitáció. Az az állapot nem hozható teljesen vissza, ami azelőtt volt. Tehát hogyha motorosan ki is tudja magát fejezni, olyan gördülékeny, olyan plasztikus és gazdag a kifejezésmódja, mint azelőtt volt, sajnos nagyon ritka esetben lesz a betegnek. Viszont azt soha nem tudhatjuk, mikor van az áttörés. Volt, hogy fél, egy év után történt meg az áttörés a beszédfejlődésben, ezért kell a kitartás és az együttműködés.

    — Hogyan kezdett el afáziás betegekkel dolgozni?

    — A logopédiának ez egy olyan része, mely nem volt mediatizálva, kevés volt a kontaktus az orvosokkal. Jelenleg már több szatmári orvos kollégával működök együtt, célzottan küldik hozzám a betegeket. Úgy kezdtem el foglalkozni vele én is, hogy egyre több és több ilyen esetem lett, így elmélyültem ebben a témában. A logopédia egyik fontos területe az afáziás betegek kezelése, s az utóbbi években jelentősen megnőtt a számuk. Intézményesített keretek között nincs biztosítva a betegek logopédiai rehabilitációja, így a magánszektorban keresnek szakembert, aki megoldást nyújthat a gondjaikra. Ismétlem, a fizikai rehabilitáció jelenleg előrébb van helyezve. Üdvös lenne, ha legalább párhuzamosan elkezdődhetnének e rehabilitációs terápiák. Ne teljen el túl sok idő a stroke bekövetkezte és az agyi stimuláció elkezdése között! Az agysejteket minél hamarabb stimulálni kell, s ezt csak olyasfajta ingerekkel lehet elérni, amiket a logopédiai terápia biztosít. Úgy vélem, az utóbbi időben talán az orvosok is felismerték, hogy szükséges az együttműködés, csak csapatmunka révén fejlődhet úgy a beteg, ahogyan azt mindenki szeretné. Az orvos javaslatára a hozzátartozók elhozzák a beteget a beszédfejlesztő terápiára is, akárcsak a mozgásfejlesztési foglalkozásokra. El kell azonban ismerni, hogy a mozgásfejlődés hamarabb látszik.

    A logopédiai fejlesztés egy kemény és hosszadalmas munka a páciens, a hozzátartozók és a terapeuta között, azonban mindenkinél van eredménye. Lényeges szempont, hogy a terápiának köszönhetően könnyebb lesz majd a környezettel való kommunikáció, ami egy jelentős életminőségbeli javulást jelenthet az egyén számára.

    Sógor Beáta

    Cookie