Az igazi Zsuzsi

Az SZFÚ keddi számában olvasom, hogy a városvezetés szeretné üzembe helyezni a Kossuth-kertben található, Zsuzsinak vélt mozdonyt. Nem akarok ünneprontó lenni, csak az igazságnak megfelelően helyre rakni a dolgokat, hogy a mai fiatalok és középkorúak ismerjék meg a valóságot.

Nos, ezt a Kossuth-kertben található mozdonyt a CFR rögtön a háború utáni években kapta Lengyelországból, és ha emlékezetem nem csal, Wroclawban gyártották le, de már az eredeti tábla nincs rajta. Ez az erősebb típus váltotta fel a gyengébb Zsuzsit. Már az első útján volt egy kis baleset. Fölfelé kapaszkodva a bikszádi dombra, ami egy nagy fordított S-re hasonlított, az első kanyarnál a híd előtt szétfeszítette a sínpárt, mivel a kanyar íve nem felelt meg a mozdony hosszának, a sínpár közé huppant. Mi, gyerekek tátott szájjal néztük egész nap, mint teszik vissza a sínre a mozdonyt, majd ezután lassan visszafelé leereszkedett a Szentvér állomásra. Ez ott volt a vasutat átívelő betonhíd északi oldalán.

Az igazi Zsuzsi most is látható egy félreeső helyen, a vasútállomás területén, a betonhíd déli oldalán, a dízelmozdonyok garázsa előtt. Zsuzsi nagy utat tett meg időben és térben egyaránt, ugyanis ez bonyolította le a vasúti teher- és személyforgalmat Bikszád és Nagysomkút között, úgy 25-30 km/óra sebességgel. Mivel kicsi volt az üzemanyagtartálya, sok helyen kellett megállnia vizet és tűzrevalót pótolni, de az utóbbival nem volt sok gond, mert megállva két állomás között a mozdonyvezető a mezőről szedett száraz napraforgóval és kukoricakóróval pótolta az üzemanyagot.

De azért ezzel is volt egy kis gond. Az idősebb korosztály biztosan emlékszik még, amikor a kis Zsuzsi prüszkölve, szuszogva kapaszkodott fel a Szatmárhegy előtti emelkedőre az Előcsernél. Az emelkedő előtt a mozdonyvezető és még néhányan a már jól ismert sípjelre leugráltak a vonatról, és tolták a szerelvényt fel a dombon, majd egy új sípszóra visszamászott a helyére mindenki. A lejtőn már sípszóra minden kocsiban található kéziféket kezdtek tekerni, hogy a szerelvény el ne szabaduljon. Ezzel a kezdetleges technikával sosem fordult elő baleset.

Hasonló eset játszódott le, amikor a bikszádi dombra kapaszkodott, de itt már besegített egy másik Zsuzsi, ami hátulról tolta fel egészen a hídig, majd visszaereszkedett a Szentvér állomásra.

Mára már a bikszádi domb eltűnt, csak a híd két betonpillére maradt meg, a domb helyén pedig veteményes kertek vannak.

Mindenesetre hálával tartozunk Ilyés Gyula polgármesternek, hogy nem ajándékozta el a lakossághoz már hozzánőtt Zsuzsi utódját. Ezzel kapcsolatban volna azonban egy javaslatom, ami talán kivitelezhető: az igazi Zsuzsit is az utód mellé kellene helyezni, hogy a nagyközönség így gyönyörködhetne a két generációban.

Aki viszont szereti a természetet, a kirándulásokat, és a zsebe is megengedi, menjen el a Felsővisó mellett található vadregényes Vízer völgyébe, ahol most is működik a keskeny vágányú Zsuzsi vonat, ami a külföldről is odalátogató turistákat viszi végig a szorosban, a patak mentén.

Riedl Oszkár